Tonfával támadt a sértettekre az elkövető
2019. július 20. 00:04

A Tatai Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat egy tatai férfival szemben, aki tonfával bántalmazta a sértettet, majd a közéjük álló feleségét is megütötte. A bántalmazás következtében mindkét sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett.

A vádlott 2019. február 1-jén, este a tatai lépcsőház előtt, előzetes szóváltást követően egy 58 cm hosszú tonfával megütötte a sértett férfi fejét, aki ettől a földre esett. A vádlott tovább támadt, azonban a sértett időközben felugrott a földről, és sikerült ellöknie a vádlottat. Ezt követően a férfi továbbra sem hagyott fel a támadással, a tonfával ismét meg akarta ütni a sértettet, ekkor azonban hirtelen közéjük lépett a vádlott felesége, így az ütés – a vádlott szándékától eltérően – nem a sértett férfit, hanem a nő arcát találta el.

A sértett a bántalmazás következtében a fején, a vádlott felesége pedig az arcán sérült meg, mindkét sérülés nyolc napon belül gyógyuló.

Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a büntetlen előéletű, a bűncselekményt beismerő vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki, valamint a lefoglalt tonfát kobozza el.

ugyeszseg.hu
Címkék:
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
  • A siker titka, hogy sikerült lejönni az izmus alapú politizálásról
    Azért sikeresek a mai napig a rendszerváltó politikusok Magyarországon, mert nem absztrakt elvek mentén, hanem az ország érdekében politizálnak - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton Balatonszárszón.
  • Kampányrajt - Megszólaltak a pártok
    Az ellenzék teljes összefogásra vonatkozó stratégiája megbukott, hatalmas kudarccal indulnak az önkormányzati választáson, és míg a kormánypártokat az építkezés, addig az ellenzéket háborúskodás, békétlenség, gyűlölet jellemzi - jelentette ki Kósa Lajos.
  • Szent István-napi gondolatok
    Ennek a vitának egy másik része a Szent Istvánt követő Nyugathoz közeledés és a nemzeti önállóság ma is időszerű és gyakran félreértett vagy félremagyarázott ellentéte.
MTI Hírfelhasználó