Életet mentett a szabadidős rendőr
2019. július 23. 22:50

Balatonalmádiban rosszul lett a vízben egy strandoló, akit a vízimentő képzettséggel rendelkező szabadidős rendőr a helyi vízimentővel együtt élesztett újra.

Büki Zsolt rendőr százados, a Balatonalmádi Rendőrkapitányság közrendvédelmi alosztályvezetője szabadidejében vízimentő polgárőrként teljesített szolgálatot 2019. július 22-én délután egy helyi strandon, amikor egy nő segítséget kért tőle. Elmondta, hogy a vendégek észrevettek a strandi lépcsőlejáró előtt egy vízben lebegő emberi testet.

A szabadidős rendőr a vízimentővel azonnal a helyszínre sietett.

Ekkorra a fürdőzők már kihúzták a partra a bajba jutott eszméletlen nőt, és egy vendég megkezdte a segítségnyújtást. Amíg a vízimentő szabad légutakat biztosított a segítségre szorulónál, addig Büki Zsolt rendőr százados átvette a mellkasi kompresszió alkalmazását, és a nő pár perc múlva életjeleket adott. Ezt követően stabil oldalfekvésbe helyezték, majd a kiérkező mentőszolgálat munkatársai stabilizálták a nő állapotát, és őt kórházba szállították.

police.hu
Címkék:
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
  • Száz nap alatt csak klímavészhelyzet lett
    Karácsony Gergely főpolgármester száz napja stadionstopot, olcsó BKV-t, rezsitámogatást, klímavédelmi intézkedéseket és egy szabadabb, zöldebb Budapestet ígért. A hangzatos programból és szólamokból azonban kórházstop, szimbolikus intézkedések, neki nem tetsző sajtótermék betiltásával való fenyegetés lett. Az új főpolgármester arra a legbüszkébb, hogy nemzetközi vállalások megtorpedózásával zsarolva sikerült választási ígéretének megvalósításához forrást szerezni.
  • Horváth János életútja a polgárosodás megrekedt pályája
    Horváth János hosszú életútja a meg nem valósult magyar polgárosodás pályájaként is felfogható - mondta Navracsics Tibor.
  • Atomenergia nélkül Európa nem lehet klímasemleges
    Atomenergia nélkül Európa nem tudja megvalósítani a klímasemlegességet 2050-re - mondta Szijjártó Péter Prágában.
MTI Hírfelhasználó