Alkotmányjogász: Olaszországra próbálnak nyomást gyakorolni az NGO-hajók
2019. augusztus 6. 10:36

Kifejezetten Olaszországra próbálnak nyomást gyakorolni a nem kormányzati szervezethez (NGO) tartozó hajók üzemeltetői azzal, hogy csak az olasz partokra, és nem Franciaországba vagy Görögországba szállítják az illegális bevándorlókat - mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány jogi szakértője kedden az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: ennek a folyamatnak a mögöttes célja Matteo Salvini olasz belügyminiszter megbuktatása.

Azt mondta, Líbia partner lenne a migrációs hullám megállításában, de az NGO-hajók ezt nem engedik, és annak ellenére, hogy Olaszországból és Líbiából is felszólítást kaptak tevékenységük befejezésére, támogatják az embercsempész-hálózatot azzal, hogy a líbiai partoknál cirkálnak.  

MTI
Címkék:
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
  • A Nagy Testvér figyel téged!
    A Facebook tömegesen lehallgatta az okostelefonokon keresztül a felhasználóit. Ráadásul külsős cégeknek is átadta a felvételeket, amelyek leiratokat készítettek a beszélgetésekről. Ezt a gyakorlatot leplezte le az Ír Adatvédelmi Bizottság.
  • Emberhez méltó életformát kell átadni a gyerekeknek
    Azt szeretnénk, ha a gyerekek az európai és keresztény értékek mentén élnék le az életüket, abban, ami a magyarság elmúlt ezer évének gondolatiságát meghatározta – mondta az emberi erőforrások minisztere.
  • Piknik 30 - A német egység három évtizede
    Békés, boldog augusztus: magyarok és németek a Páneurópai Piknik harmincadik évfordulóját ünnepelték Sopronban, s a két kormányfő udvarias beszédben méltatta egymást.
MTI Hírfelhasználó