A magyarországi liftek húsz százaléka cserére szorul
2019. augusztus 14. 11:42

A magyarországi személyfelvonók húsz százaléka cserére szorul, ez mintegy hatezer liftet jelent – írta a Világgazdaság szerdai számában a Magyar Felvonó Szövetség közlésére hivatkozva.

Kováts Attila, a szövetség elnöke a lapnak elmondta, hogy a statisztikák szerint 30900 személyfelvonó van Magyarországon. Ezek negyven százaléka szorul javításra, húsz százalékukat pedig cserélni kell.

Közölte, van olyan lift, amelyet még a második világháború előtt helyeztek üzembe, de a nagyobb lakótelepeken (a budapesti Békásmegyer, a miskolci Avas, a nyíregyházi Örökösföld) tömegével működnek negyven-ötven éves, Ganz gyártású berendezések.

Egy-egy lift cseréjének a költsége bőven 15 millió forint felett alakulhat, vagyis a teljes állomány ötödének a modernizálása akár 90 milliárd forintba is kerülhet.

Kováts Attila a lapnak elmondta azt is, hogy a szövetség kezdeményezte az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál, hogy az állam pályázati formában támogassa a társasházak elöregedett személyfelvonóinak cseréjét. A témában az egyeztetések még kezdeti fázisban vannak.

hirado.hu - MTI
Címkék:
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
MTI Hírfelhasználó