A kormány támogatja a családot és a nemzetet
2019. augusztus 14. 19:34

Az elmúlt fél évtizedben 12 testvércsalád-találkozót szerveztek, amelyen több mint 1800 ember, 400 testvércsalád vett részt. Idén október 18-20. között lesz a találkozó.

A magyar kormány számára a Családháló Alapítvány és a Kárpátaljai Testvércsalád Mozgalom nemzeti összetartozásért végzett munkája kiemelt fontosságú. A Nemzeti Együttműködési Alap, „a magyar kormány civil arca” évről évre növekvő támogatást nyújt, idén 5,9 milliárd forintot, jövőre pedig 7,7 milliárdot. Október 1-jétől várják a pályázatokat. A testvércsalád mozgalom idén 3,8 millió forintot nyert el a pályázatokon – mondta a helyettes államtitkár.

Szalay-Bobrovniczky Vince megjegyezte: Ukrajnában továbbra is feszült a helyzet, az együttműködés nem gördülékeny. „Szeretnénk, ha a magyar-ukrán kapcsolatok jobb irányt vennének. Rajtunk nem fog múlni”. Ugyanakkor a magyar kormány védi a határon túli magyar kisebbségeket – jegyezte meg a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.
Székely Attila, a családháló leköszöntő országos szervezője elmondta: a szervezet öt éve, a kelet-ukrajnai háború kirobbanásakor határozta el, hogy megalapítja a testvércsalád mozgalmat.

Ennek célja, hogy személyes kapcsolatokkal kösse össze a kárpátaljai és anyaországi családokat. A jelentkezők többnapos, közös programokon vesznek részt, hangversenyekre mennek, meglátogatják a parlamentet, illetve megemlékezéseken vesznek részt.

Az elmúlt fél évtizedben 12 testvércsalád-találkozót szerveztek, amelyen több mint 1800 ember, 400 testvércsalád vett részt. Idén október 18-20. között lesz a találkozó. A szervezők tudomása szerint a testvércsaládi kapcsolatok 60 százaléka a találkozók után is fennmarad – mondta Székely Attila.

MTI
Címkék:
  • "...a gyanúsítottat agyonlőtték"
    Jött arra valaki, gyanúsnak találták, és lelőtték. Lehet, hogy háromgyerekes, a családjáról példamutatóan gondoskodó, kollégáival kedves agysebész volt az illető, de rosszkor jött rossz helyre: a rendőrök „gyanúsítottnak” minősítették, és ártalmatlanították.
  • Politikai stabilitás mint érték
    Az SZDSZ is megtorpedózta az 1996-os világkiállítást. A szélsőséges párt akkor bebizonyítatta, hogy komoly tényező az országban, nagy kárt tud okozni neki.
  • A parlamenti agresszió megfékezése
    A jelenlegi balliberális ellenzék szinte napra pontosan egy éve, tavaly december 12. óta sorozatosan felrúgja a parlamenti élet normális menetét.
  • A fővárosiak döntő többsége a Liget-projekt mellett áll
    A tervek ismeretében a megkérdezett fővárosiak hetven százaléka támogatja a Liget Budapest projektet, a fejlesztések elfogadottsága pedig a fiatalok, családosok és a parkot övező belvárosi kerületekben kimagasló. Európa legnagyobb kulturális városfejlesztése során nemcsak ikonikus kortárs múzeumi épületekkel gazdagodik Budapest, hanem a Városliget zöldfelülete is megújul és nő a lebetonozott területek parkosításával.
  • Bayer Zsolt: Se nem róka, se nem nyúl...
    Szóval előugrottak ők ketten, és elmagyarázták, hogy ők azok, de nem ők azok. Nem ők azok, ők ilyesféle dolgokkal nem töltenek időt, ellenben egy szörnyű, aljas és mocskos zsarolás áldozatai.
MTI Hírfelhasználó