Partium: A nagyváradi püspöki palota felújítása
2019. augusztus 16. 09:38

A nagyváradi görögkatolikus püspöki palota felújításának újabb lépéseit hagyta jóvá szerdán a nagyváradi önkormányzati képviselőtestület. Mint arról beszámoltunk, a palota tetőszerkezete szeptemberre elkészülhet, a szerdán elfogadott határozatból pedig kiderül: a homlokzat és a díszkivilágítás helyreállításával folytatják majd az épület felújítását.



Erre a két munkálatra áfa nélkül 2,2 millió lejt szánnak, a kivitelezőnek nyolc hónapja lesz majd elvégezni a munkát. A díszkivilágítást – ez a tavalyi tűzben teljesen megsemmisült – a 2009-ből származó fényképek segítségével építik újra, de a kábeleket védik majd tűz ellen.

A leírás szerint a földszinten mind az utca, mind a belső udvar felől jó állapotban maradtak a fa ajtó- és ablakkeretek, azonban az emeleten a Mihai Pavel utcára néző ablakok és erkélyajtók fa részei teljesen megsemmisültek, akárcsak a főtér felőliek, az épület városháza felőli oldalán ezek épségben maradtak.

A belső udvar felől a famunkák mintegy fele megsemmisült. A tervek szerint a homlokzatokról a vakolatot is leverik, a díszítőelemektől mintát vesznek, s újraöntik azokat. A belső udvarra néző homlokzattal kevesebb munka lesz, mivel az kevésbé sérült a tűzben – meglepő volt látni a tűz után néhány nappal megtartott sajtótájékoztatón, hogy a belső, világos színű falak még csak össze sem kormozódtak. Ott tehát nem kell leverni a vakolatot, mindössze kijavítják azt, ahol szükséges.

Mint azt az ülés után Eduard Floare-tól, a polgármesteri hivatal gazdasági igazgatóságának vezetőjétől megtudtuk, a munkálatokra hamarosan kiírják a közbeszerzési eljárást.

Fried Noémi Lujza

maszol.ro
Címkék:
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
MTI Hírfelhasználó