Erdély: Medve járt az alsócsernátoni Múzeum utcában
2019. augusztus 16. 09:44

Az alsócsernátoni Múzeum utcában, a 298. szám alatti Orosz-portán kedden éjszaka egy medve elpusztított egy több mint száz kilogrammos sertést. Pár nap leforgása alatt ez a második medvetámadás Alsócsernátonban, vasárnap éjfél után Gajdó Ferenc udvarára tört be a medve, leszakította az ól hátsó ajtaját, majd végzett a közel kétszáz kilogrammos, malacos gőlyével és három malaca közül az egyikkel, illetve a másik kettőt megsebesítette.

A szerző felvétele

Orosz Jolán mesélte el a medvelátogatást. Eszerint kedden délután a mezőn voltak, este elég későn, 8 óra közül értek haza, ezért a szokásosnál később, 11 óra után feküdtek le. A tévét éjfél körül kapcsolták ki, ekkor hallották meg az éles, visító disznóhangot. Felköltötte a férjét, és mondta neki, hogy a medve viszi el a disznójukat. A férje nem hitte, azt mondta, nem létezik, hogy a faluban medve legyen.

Kimentek az udvarra és kiabáltak, Jolán nem akarta az urát hátraengedni a gazdasági udvarra, hogy az istálló előtti falon villanyt gyújtson, mondván, inkább vigye el a sertést, mint hogy rátámadjon a férjére. Mégis hátrament és felgyújtotta az istálló előtti villanykörtét, de ettől a medve még mindig nem engedte el a disznót. A kutyák nagyon ugattak, a szomszédok is össze­gyűltek és kiabáltak. A férje másodszor is visszament, és felgyújtotta a villanyt az istállóban is. A benti fénytől és a szomszéd fiú petárdáitól a medve megijedt, felszökött az istálló elválasztó rácsára, majd eltűnt az éjszakában, de még sokáig lehetett hallani, hogy a közelben ólálkodik. Az ajtót megemelte és kivette a sarkából, Orosz Dénes szerint egy megtermett példány volt.

A disznót nem tudta magával vinni, de összetépte.

A helyszínen járt az állatorvos, fényképek is készültek a megölt disznóról. Azt mondták a károsultaknak, hogy a tetemet el kell égetni, nem szabad a húsából fogyasztani.

A család jelentette a medvetámadást a községházán, és onnan tovább jelentették a megyei környezetvédelmi hivatalnak, ahonnan az a válasz érkezett, hogy tartsák meg a tetemet hétfőig, mert csak akkor tudnak kiszállni a helyszínre a kárt felmérni. A károsult család nem hisz abban, hogy az állam megtéríti a kárukat, hiszen mások is jelentették a medvetámadást, és annyi­val maradtak.

Kiss Attila, a Katrosa Vadásztársaság elnöke azt nyi­latkozta minap a Székely Hírmondónak, hogy két hete egy kétszáz oldalas dokumentációt küldtek el a Környezetvédelmi Minisztériumnak a kézdiszéki károkról, de azóta sem érkezett válasz. A sajtó által beharangozott kilövési engedélyek közül eddig még egyet sem hagytak jóvá vidékünkre, ahol egyébként a leggyakoribbak a támadások – mondotta a vadásztársaság vezetője, ahová a csernátoni erdőterület is tartozik.

3szek.ro
Címkék:
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
MTI Hírfelhasználó