Ma kezdődik a Koronázási Szertartásjáték Székesfehérváron
2019. augusztus 17. 11:04

Ma kezdődik és három napon át tart a Koronázási Szertartásjáték Székesfehérváron, ahol IV. Béla koronázása elevenedik meg.

A Koronázási Szertartásjátékot hetedszerre is a Nemzeti Emlékhelyen felépített szabadtéri színpadon mutatják be szombattól hétfőig. A látványos előadást ezúttal is Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója rendezi és a színészek mellett táncosok, zenészek, valamint 80 határon túlról érkező diák is közreműködik.

Az Árpád-ház nagy királyainak emléket állító sorozatban Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. (Vak) Béla, III. Béla és II. András után 2019-ben a "második honalapító", IV. Béla király koronázási szertartását és életét viszik színre. A pusztulást hozó tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla az egyik legjelentősebb az Árpád-ház uralkodói között.

Az idei szertartásjátékban a rítus hangsúlyos szerepet kap, miközben bemutatja az uralkodó kiemelkedő élettörténetét. Az előadás alcíme Az élet magja kifejezés egyrészt a király uralkodását örökíti meg, másrészt azt a tényt, hogy ez a család négy szentet adott az egyháznak: Szent Margit mellett Szent Kingát, valamint Boldog Jolánt és Boldog Konstanciát.

A szertartásjáték címszereplőjét Lábodi Ádám alakítja, felesége, Laszkarisz Mária szerepében Kubik Anna lép színre, Szent Margitot Varga Lili, Batu kánt Sághy Tamás, a narrátort Mihályi Győző személyesíti meg. Az előadás díszlettervezője Szendrényi Éva, jelmeztervezője Kovács Yvette Alida, a zeneszerző Szirtes Edina, a koreográfus pedig Horváth Csaba.

MTI
Címkék:
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Hazug és álhumánus az európai baloldal
    Álhumánus és hazug az európai baloldal által képviselt migránsbarát politika. Nem csak azért, mert saját politikai céljaikra használják fel az egyébként valóban kiszolgáltatott embereket, de egyúttal egy hamis szerepben is tetszelegnek azáltal, hogy azt sugallják, meg tudjuk oldani Afrika összes problémáját – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Hölvényi György.
  • A cigányság érdekeiért tüntetett Demszky, Iványi és Mécs
    A cigányság érdekeiért tüntettek civil szervezetek vasárnap Budapesten Szabad bíróság! Szabad Gyöngyöspata! jelszóval.
  • Besúgóként tette gördülékennyé karrierjét az Oscar-díjas „Képesi”
    Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója úgy látja: ha Szabó István megkapja és át is veszi a díjat, ez azt jelenti, hogy egy olyan életművet díjaznak harminc évvel a kommunizmus bukása után, amelynek szerves része a besúgói tevékenység. Az elismert rendező sosem kért bocsánatot.
MTI Hírfelhasználó