Befejeződött a debreceni Farmer Expo
2019. augusztus 18. 18:29

Négy nap alatt 30 ezer látogatója volt Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállításának és vásárának, amely vasárnap este ért véget a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti agrárcampusán - közölte Vaszkó László vásárigazgató az MTI-vel.

"Nyugodt, derűs kiállítás volt az idei, az volt érzékelhető, hogy az ágazat szereplői optimistábbak a jövőt illetően, mint a korábbi években" - jegyezte meg.

A kiállítók és a vásárt megnyitó agrárgazdasági fórum résztvevői egybehangzóan azt mondták, hogy Nagy István agrárminiszter "higgadt, nyugodt, korrekt bejelentései az ágazat helyzetéről, egyebek között arról, hogy az új európai uniós fejlesztési forrásokra 2023-ban számíthatnak a gazdák", kiszámíthatóvá teszik az elkövetkező évek gazdálkodását - tette hozzá a vásárigazgató.

Hozzátette: a vásár első két napján rendezett szakmai konferenciák mindegyikén 550-600 szakember vett rész, ami jól mutatja, hogy az ágazat szereplői nyitottak a legújabb információk, a gazdálkodás versenyképességét javító kutatási eredmények megismerésére - mondta Vaszkó László hozzátéve, hogy élénk kereskedelmi forgalom, számos üzletkötés is jellemezte az idei expót.

Elmondta azt is, hogy mintegy 300 kiállító 17 ezer négyzetméteren mutatkozott be a látogatóknak az egyetemi campuson, ami a térség gazdasági erejét, agrárgazdaságának fejlettségét is mutatja. Vaszkó László jelezte: a vasárnapi vásárzárást követő napokban máris megkezdik az előkészületeket a jövő évi, 29. debreceni Farmer Expo megrendezésére.

MTI
Címkék:
  • Nőtt a Fidesz előnye, sok múlhat a mozgósításon
    A 2014-es, a 2018-as és a 2019-es szavazások eredményei, illetve a közvélemény-kutatási adatok, valamint a helyi erőviszonyok feltérképezése alapján a Fővárosi Közgyűlés mellett a megyei közgyűlésekben, a huszonhárom megyei jogú városban, a tízezer fő feletti városokban és a kistelepüléseken is a Fidesz-KDNP elsöprő győzelme várható az október 13-i önkormányzati választáson.
  • Befejeződött a komáromi Csillag erőd felújítása és bővítése
    A Liget Budapest Projekt egyetlen vidéki helyszíneként befejeződött a komáromi Csillag erőd felújítása és bővítése. A létesítmény 7000 négyzetméteres kiállítótérrel gyarapodott, ahol a Szépművészeti Múzeum gipsz szobormásolatait mutatják be - mondta el Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa az épület pénteki sajtóbejárása előtt.
  • Parlamenti szünet a brexit előtt
    A brit történelem szinte folyamatos csatározás valamelyik európai konkurenssel földön, vízen és levegőben, vagy éppen magán a Brit-szigeteken polgárháborúk formájában.
MTI Hírfelhasználó