Elhagyta Gibraltárt az iráni tartályhajó
2019. augusztus 19. 09:16

Elhagyta Gibraltárt vasárnap este az az iráni tartályhajó, amelynek kihajózási tilalmát a városállam néhány nappal korábban feloldotta, visszautasítva az Egyesült Államok kérését, hogy tartsa vissza a területi vizeinek elhagyására készülő járművet.

Az információt a gibraltári hatóságok hétfőre virradóra még nem erősítették meg ugyan, de a The Wall Street Journal című lap és a tengeri hajóforgalmat figyelő Marine Traffic internetes portál szerint a Grace-1 tankhajó (melyet időközben Adrian Darya névre kereszteltek) déli irányba haladt tovább egy meg nem nevezett földközi-tengeri kikötő felé.

Washington hiába kérte tehát, hogy a kőolajszállító hajót ne engedjék ki, mert megsértette az Irán elleni amerikai szankciókat. Gibraltár azzal indokolta visszautasító döntését, hogy az amerikai szankciókat nem lehet az Európai Unió területén alkalmazni (e városállam úgynevezett brit tengerentúli terület, amely ugyan nem képezi részét az Egyesült Királyságnak, de a fennhatósága alá tartozik).

„Az európai jog értelmében Gibraltárnak nem áll módjában az Egyesült Államok által kért segítséget megadni” – áll a gibraltári hatóságok által kiadott közleményben.

Ein kleines Boot umkreist die „Grace 1“. Ein US-Gericht ordnete jetzt an, dass das Schiff wegen verschiedener Vergehen beschlagnahmt werden soll

Foto: JORGE GUERRERO / AFP

A brit királyi haditengerészet július 4-én állította meg a Grace-1 tankhajót, amelyet azzal gyanúsítottak, hogy az európai uniós szankciók megsértésével nyersolajat szállít Szíriába. A tartályhajó csütörtökön kapott engedélyt a távozásra, amikor Teherán szavatolta, hogy a 2,1 millió hordós terhet nem Szíriába viszik. A közlemény szerint ezalatt az Egyesült Államok több kérvényt is benyújtott azzal kapcsolatban, hogy ne engedjék távozni a tartályhajót, és az amerikai igazságügy-minisztérium lefoglalási parancsot adott ki a hajó ellen az Iránnal szembeni amerikai szankciók alapján.

A jármű átkeresztelésének az az oka, hogy bár korábban panamai zászló alatt hajózott, a panamai hatóságok júliusban bejelentették: törölték a lajstromból, miután olyan értesítést kaptak, hogy a hajó terrorizmus finanszírozásában vett részt, vagy azzal állt kapcsolatban.

A Grace-1 tartályhajó feltartóztatására válaszul Irán július 19-én lefoglalta a Stena Impero nevű, a Stena Bulk svéd cég által üzemeltetett, de brit lobogó alatt közlekedő tartályhajót a Hormuzi-szorosban, s ez tovább növelte a létfontosságú nyersolajszállító útvonalon kialakult feszültséget. A Stena Impero nevű tanker továbbra is iráni őrizetben van.

MTI
Címkék:
  • Orbán: A baloldal be akarja hozni a migránsokat
    Magyarország készen áll, hogy ahol tud, ott segítséget nyújtson Olaszországnak, így ha végre elszánja magát, hogy a határokat megvédi, segítünk, és abban is, hogy az itt lévő migránsokat hazavigyék - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párttalálkozóján, szombaton Rómában.
  • A polgári-nemzeti-konzervatív szavazók mozgósítása a fő cél
    A polgári-nemzeti-konzervatív szavazók mozgósítását említette a három hét múlva esedékes önkormányzati választások előtti legfőbb feladatnak egy szombati budapesti sajtótájékoztatón a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely.
  • Felívelő korszak elején az ország
    Magyarország megmutatta, hogy sikeres lehet a családokra építő és a bevándorlást elutasító politika, emiatt támadják hazánkat Brüsszelben. Demokratának lenni azonban annyit jelent, hogy nem félünk, ezért kiállunk az igazunkért – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Varga Judit, akit az igazságügyi miniszteri feladatairól és a közelgő önkormányzati választásról is kérdeztünk.
MTI Hírfelhasználó