Vádat emeltek a férfi ellen, aki végzett nagyapjával
2019. augusztus 21. 11:21

Vádat emeltek az ellen a 28 éves budapesti férfi ellen, aki megölte nagyapját, majd a holttestet garázsokban rejtegette - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint az ügyészség nyereségvágyból, valamint a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken a férfival és egy 82 éves ismerősével szemben, aki az elhunyt nagyapa vagyontárgyinak megszerzésében segített.
     
A vádirat szerint az unoka 2015. április 8. és 2015. május 20. közötti ismeretlen időpontban - egy szóváltást követően - megölte a nagyszülőjét annak budapesti lakásában. A holttestet a lakás garázsában rejtegette, majd annak eladása után, 2016 augusztusában átszállította egy kőbányai bérelt garázsba, ahol a testet 2017 júniusában a rendőrség egy kukában találta meg.

A férfi a 82 éves másodrendű vádlottat rábírta, hogy adja ki magát elhunyt nagyapjának, így sikerült eladnia az elhunyt lakását, és megszerezni nyugdíját.

A bűnügyi felügyelet alatt álló első rendű vádlottra - arra az esetre, ha a bírósági előkészítő ülésen beismeri a tettét és lemond a tárgyalás jogáról - húsz év fegyház fokozatú szabadságvesztést, míg a csalásokban részt vevő bűntársára 2 év 6 hónap börtön fokozatú szabadságvesztést indítványozott vádiratában az ügyészség - áll a közleményben. 

MTI
Címkék:
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
  • Niedermüller nekiment az egyházaknak Erzsébetvárosban
    A VII. kerületi polgármester, Niedermüller Péter botrányt okozó nyilatkozata óta most tartottak először képviselőtestületi ülést az Erzsébetvárosban. Várható volt, hogy szóba kerül a polgármester nagy felháborodást keltő kijelentése a fehér, keresztény, heteroszexuálisokról, a DK-s kerületvezetés keresztény egyházak iránt viselt ellenszenve azonban tettekben is megmutatkozott.
  • Választás Szlovákiában: a magyar pártok összefogására van szükség
    Fontos kérdés, hogy a három politikai erő összefogásából álló Magyar Közösségi Összefogás bejut-e a parlamentbe. Szakértők szerint magyar párt nélkül nem alakult stabil kormány Szlovákiában.
  • Nem vár a végtelenségig a Fidesz az EPP válaszára
    Az Európai Néppárt tegnap még nem reagált az Orbán Viktor által jegyzett, a néppárt vezetőségének is eljuttatott memorandumra, ám a néppárt spanyol, olasz és francia tagpártjai szívesen vették a reformot sürgető szavakat.
MTI Hírfelhasználó