Ady 100 - Rendhagyó előadással készül a Zichy Szín-Műhely
2019. augusztus 21. 13:19

Ady Endre (1877-1919) halálának századik évfordulójára emlékezve ADYnemADYde címmel rendhagyó, kortárs dokumentumszínházi előadással készül a Zichy Szín-Műhely, amelynek bemutatóját szeptember 27-én tartják a Hatszín Teátrumban.

Kép: zichyszinmuhely.hu/

A társulat közleménye szerint az előadás célja, hogy a rajongók mellett megszólítsák a költészet iránt még nem lelkesedő fiatalokat is.
   
Mint írták, a Zichy Szín-Műhely arra keresi a választ, hogy az élete során megosztó költő miként lett a magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja. A produkcióban párhuzamos idősíkban jelenítik meg Ady életének fontosabb állomásait három, a digitális korban élő, 21. századi szereplőn keresztül.
   
A darabot Csikós Attila írta és szerkesztette, zenéjét Kulcsár Attila és Dolmány Attila szerezte, az előadás rendezője Dolmány Attila. A szerepeket Farkas Franciska színművész, Szőlőskei Timea Junior Prima-díjas színművész és Tzafetás Roland színművész játssza. Az akusztikus magyar nyelv mellett a vizualitásra épülő hazai jelnyelvet is használják. A jelnyelvi tolmács Arany Brigitta lesz.
   
A darabban a költő legismertebb versei hangzanak el, a többi között a Góg és Magóg fia vagyok én; Páris, az én Bakonyom; a Héja-nász az avaron; az Ülj törvényt, Werbőczy; a Lédával a bálban; az Elbocsátó, szép üzenet; az Őrizem a szemed; a Dies Irae; a Párisban járt az ősz.
   
A "versek és versrészletek gyakran női szemszögből szólalnak meg, ami egy újabb dimenziót teremt Ady világának a megismeréséhez" - áll az írásos összegzésben.
   
A cselekményről ismertették: az előadásban a középkorú, unalmas verseket író egyetemi tanár hosszú éveken át tartó, felületes viszonyt folytat szomszédnőjével, mikor egy nap megérkezik a konzultációra bejelentkezett diáklány, aki hamar betölti az új múzsa szerepét a jelenkori Ady életében.

A két nő hasonlóan rivalizál egymással, úgy, ahogy több mint egy évszázaddal korábban Léda és Csinszka, aki Ady életének két legmeghatározóbb alakja volt - tették hozzá.

A társulat beszámolt arról is, hogy az előadás a Zichy Szín-Műhely a Színház az iskolákba megy programsorozat második darabja. Az előadást az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Kulturális Alap és Budapest XI. kerületének önkormányzata támogatja. 

MTI
Címkék:
  • A jegybank helyre teszi Bokros Lajost
    A magyar gazdaság rendkívüli kihívásokkal néz szembe, ezért nagy szükség van a közgazdasági folyamatokról és lehetőségekről szóló vitákra, de csak akkor, ha ezek a tényeken alapulnak. Visszatérően felmerülő probléma azonban, hogy egyes álláspontokat nem a valós adatok, hanem korábban rögzült világképek befolyásolnak.
  • Fantasztikus ezüstérmet szerzett a magyar váltó a csapatversenyben
    Óriási bravúr a Lupa-tavon. Világbajnoki ezüstérmet szerzett a Rohács Réka, Olasz Anna, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf összetételű magyar váltó a nyíltvizi úszók csapatversenyében. Betlehem óriásit úszott, a végén Rasovszky célfotóval győzte le az 1500 méter budapesti világbajnokát, Gregorio Paltrinierit, aki szombaton csaknem világcsúcsot úszott a Duna Arénában.
  • Ez a száz nap nem fog változtatni az ezeréves magyar-lengyel barátságon
    A magyarokat és lengyeleket szándékos dezinformációkkal ugrasztja össze a sajtó – mondja lapunknak a lengyel szejm külügyi bizottságának elnöke. Marek Kuchciński megértően fordult a kárpátaljai magyarok problémái felé is, de szerinte a vitákat könnyebb lesz rendezni, ha Ukrajna EU-tag lesz.
MTI Hírfelhasználó