Megbízott igazgató az Országos Széchényi Könyvtár élén
2019. augusztus 22. 22:11

Hammerstein Juditot bízza meg az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatói feladatainak ellátásával Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere augusztus 23-i hatállyal - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtó- és kommunikációs főosztálya csütörtökön az MTI-vel.

Mint írták, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatói posztjára a pályázók meghallgatása a jogszabályban előírtak szerint megtörtént.

A közlemény szerint a csütörtök délutáni állománygyűlésen Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár tájékoztatta az Országos Széchényi Könyvtár munkatársait.

Hammerstein Judit 2011 és 2014 között a kultúráért felelős tárca helyettes államtitkára, majd 2014 és 2018 között a Balassi Intézet főigazgatója volt.

A közlemény kiemeli: a kormány az elmúlt években 10 milliárd forintos informatikai fejlesztést hajtott végre az OSZK-ban.

MTI
Címkék:
  • Nőtt a Fidesz előnye, sok múlhat a mozgósításon
    A 2014-es, a 2018-as és a 2019-es szavazások eredményei, illetve a közvélemény-kutatási adatok, valamint a helyi erőviszonyok feltérképezése alapján a Fővárosi Közgyűlés mellett a megyei közgyűlésekben, a huszonhárom megyei jogú városban, a tízezer fő feletti városokban és a kistelepüléseken is a Fidesz-KDNP elsöprő győzelme várható az október 13-i önkormányzati választáson.
  • Befejeződött a komáromi Csillag erőd felújítása és bővítése
    A Liget Budapest Projekt egyetlen vidéki helyszíneként befejeződött a komáromi Csillag erőd felújítása és bővítése. A létesítmény 7000 négyzetméteres kiállítótérrel gyarapodott, ahol a Szépművészeti Múzeum gipsz szobormásolatait mutatják be - mondta el Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa az épület pénteki sajtóbejárása előtt.
  • Parlamenti szünet a brexit előtt
    A brit történelem szinte folyamatos csatározás valamelyik európai konkurenssel földön, vízen és levegőben, vagy éppen magán a Brit-szigeteken polgárháborúk formájában.
MTI Hírfelhasználó