Roham indult a főpolgármesteri posztért - ismeretlen nevek bukkantak fel
2019. augusztus 24. 19:55

Az eddig megismert öt főpolgármester-jelölt helyett összesen nyolcan vették fel az ajánlóíveket, hogy elkezdjék az aláírások gyűjtését az október 13-i önkormányzati választásokra – értesült a Magyar Hang. Köztük három, a közvélemény számára eddig teljesen ismeretlen név is szerepel.

A Fővárosi Választási Iroda megkeresésünkre közölte, hogy szombaton délutánig már minden igénylő elvitte azokat az ajánlóíveket, amelyeken a választók aláírásait kell gyűjtenie, hogy hivatalosan is főpolgármester-jelöltté válhasson. Így a Budapestet jelenleg is vezető, és a Fidesz-KDNP támogatásával induló Tarlós István, az ellenzéki pártok által indított Karácsony Gergely, illetve a posztra már korábban szintén bejelentkezett Puzsér Róbert. Elvitte az ajánlóíveket a néhány hete hirtelen főpolgármesteri ambíciókkal előlépő Berki Krisztián, illetve a Munkáspárt részéről Thürmer Gyula - olvasható a portálon.

A már ismert jelölteken kívül viszont van még három további próbálkozó is: Ács László, Révész Ferenc és Schlagmüller Gábor. Róluk csak annyit lehet tudni, hogy függetlenként szeretnének indulni a főpolgármesteri választáson. Azt, hogy pontosan kik ők, milyen elképzeléseik vannak, egyelőre nem lehet tudni, hiszen lényegében teljesen ismeretlenek. Igaz, Schlagmüller a Facebook-profiljának adatlapja szerint kézbesítő a Magyar Postánál, egy nyilvános posztban jelezte indulását.

A választási iroda tájékoztatásából az is kiderült, hogy magasan a legmagasabb számú ajánlóívet Karácsony Gergelyék vették fel, összesen 9 ezer darabot. Mivel egy íven nyolc aláírás szerepelhet, ez azt jelenti, hogy az ellenzéki pártok jelöltje akár 72 ezer aláírást is összegyűjthet. A többiek ennél jóval kevesebb ajánlóívet kértek, Tarlós István és Puzsér Róbert is például 1500-1500 darabot.

Ajánlásokat szeptember 9-ig lehet gyűjteni, ezt már minden ismert jelölt meg is kezdte. Ahhoz, hogy valakiből hivatalosan főpolgármester-jelölt legyen és megmérethesse magát az önkormányzati voksoláson, 5 ezer érvényes ajánlást kell összeszednie. Nyilvánvalóan célszerű ennél többet leadni, hogy az esetleges érvénytelen szignók miatt ne csússzanak a küszöbérték alá.

napi.hu
Címkék:
  • Elhunyt Sára Sándor, a nemzet művésze
    Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója - közölte a család az MTI-vel.
  • A romboló Lügenpresse
    A rendező, Christian Twente érzi ezt a dilemmát, és ezért olyan nőnek állítja be a kancellár asszonyt, aki a köz, sőt mi több, egy egész földrész, vagy egy egész világ javára szenteli életet, és nincs ideje csip-csup magánéleti ügyekkel foglalkozni.
  • Szijjártó Péter: Ismét erőltetik a kötelező kvótát
    Európában ismét egy olyan időszak következik, amikor növelni akarják a nyomást a bevándorlásellenes kormányokon, és újra megpróbálják az európai országok torkán lenyomni a kötelező kvótát - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
MTI Hírfelhasználó