Házkutatást tartott a rendőrség Pikó András kampányközpontjában
2019. szeptember 11. 23:49

A 24.hu úgy tudja, hogy a rendőrség házkutatást tartott ma Pikó András közös ellenzéki jelölt kampánystábjánál. Négy-öt rendőr érkezett délután a helyszínre, de egyelőre nem tudni, hogy előállítottak-e valakit, vagy lefoglaltak-e bármit. Pikó Andrást, aki nem volt a helyszínen, kereste a portál, de nem érték el, viszont a házkutatás tényét mások megerősítették. Pikó kampányfőnöke, Udvarhelyi Tessza a helyszínen van.

A Magyar Nemzet hétfőn írta meg, hogy Pikó András közös VIII. kerületi polgármesterjelölt kampányfőnöke törvénysértő tevékenységet örökített meg, sőt feltételezhető, hogy csalással, törvénytelen eszközök igénybevételével készül az önkormányzati választásokra a fővárosi ellenzék.

A Magyar Nemzet információira Pikó kampányfőnöke úgy reagált, hogy szerinte tisztában vannak felelősségükkel, amit a polgármesterjelöltet és a képviselőjelölteket ajánló aláírások gyűjtésével és kezelésével összefüggésben a jogszabály előír, így annak mindenben meg is felelnek, feleltek.

A Magyar Nemzet később beszámolt arról a tényről is, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény, valamint személyes adattal visszaélés gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

24.hu
Címkék:
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
  • Vízilabda Eb - Huszonegy év után aranyérmes a magyar válogatott
    A magyar válogatott nyerte a Duna Arénában rendezett vízilabda Európa-bajnokság férfitornáját: Märcz Tamás együttese a vasárnapi döntőben drámai csatában, ötméteresek után 14-13-ra győzte le a világbajnoki ezüstérmes spanyol csapatot.
  • Robotok hozzák el a munka és a társadalom megújulását
    Megjósolhatatlan a munkaerőpiaci hatása a digitalizációnak, abban ugyanakkor egyetértenek a szakértők, hogy kevesebb munkásra vagy akár gépkocsivezetőre lesz szükség. Ők sem válnak haszontalanná, mivel a teherautókat felváltó önvezető drónok vagy a szalagmunkások helyét átvevő robotok irányításához rájuk is szükség lesz.
  • Közvetlen konzultáció kezdődik az érintettekkel a gyöngyöspatai iskolaügyben
    Közvetlen konzultáció kezdődik a gyöngyöspatai iskolaügy érintettjeivel, a település önkormányzata és a tankerület a jövő héten a felpereseket levélben keresi meg, amelyben szervezett képzések széles választékát kínálják nekik – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó