Prisztás-gyilkosság - Ügyészség: a védelem kezdeményezte a perújítást
2019. szeptember 17. 12:59

A sajtóhírekkel ellentétben nem az ügyészség, hanem két védő kezdeményezte a perújítást az emberölés miatt Portik Tamás és társai ellen folytatott eljárásban - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.

Ibolya Tibor a közleményben felidézte, az alapügy két védője szerint védenceiket fel kell menteni, mivel Jozef Rohác vallomásában "magára vállalta" a bűncselekmény elkövetését. A Fővárosi Ítélőtábla első körben elutasította az egyik védői indítványt, de 2018 novemberében - az újabb védői indítványra is figyelemmel - elrendelte a perújítást a Kúria hatályon kívül helyező végzése alapján folytatott megismételt eljárásban - tette hozzá.

A Fővárosi Törvényszék a hétfői tárgyaláson történtekről azt írta: a védelem indítványozta a szlovák tanúk szembesítését Jozef Roháccal, hogy valamennyi elérhető tanút hallgassák meg az eredeti nyomozati iratok alapján, valamint egy harmadik szlovák tanú felkeresését és kihallgatását. Utóbbinak helyet is adott a bíróság.

A harmadrendű vádlott, Fazekas Ferenc meghallgatása után a másodrendű vádlott, Hatvani István védője további nyomozati iratok ismertetését javasolta, köztük titkosított anyagokét is, amennyiben azok a bíróság megítélése szerint fontosak a perújítással kapcsolatban - olvasható a Fővárosi Törvényszék közleményében.
   
Közölték, a bíróság a védelem indítványairól a perújítás bizonyítási szakaszának végéig dönt majd.

Prisztás József meggyilkolása ügyében a bíróság korábban jogerősen 15 év fegyházra ítélte felbujtóként Portik Tamást és elkövetőként Hatvani Istvánt. A bűnsegédlettel gyanúsított Fazekas Ferenc, akit azzal vádoltak, hogy a helyszínre csalta Prisztást, tíz évet kapott.

Képtalálat a következÅ‘re: „prisztás”

Helyszín - archív kép

Az eljárás alatt a vádlottak mindvégig tagadták bűnösségüket, és több, korábban más ügyben elítélt tanú is azt mondta, úgy tudja, hogy a végrehajtó nem Hatvani István volt, hanem Jozef Rohác.
   
Jozef Rohác - aki életfogytiglani büntetését tölti az 1990-es években elkövetett, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság miatt - júniusban vallomást tett, miszerint ő követte el a gyilkosságot.

MTI
Címkék:
  • Fel vörösök, proletárok
    Hablatyolt, hogy zöld és szabad Budapestet akar, amit vissza kell foglalni. Hogy kitől, természetesen a magyar kormánytól.
  • Soros legyőzte Budapestet
    Lehet persze hőbörögni, lehet hisztériázni meg reggelig antiszemitázni, mondom, hogy lehet, de ettől még a Hálózat kiválóan teljesített.
MTI Hírfelhasználó