BL - Szoboszlai gólt szerzett, a Salzburg simán nyert
2019. szeptember 18. 00:20

A magyar válogatott Szoboszlai Dominik is gólt szerzett az osztrák Salzburg csapatában, amely házigazdaként 6-2-re legyőzte a belga KRC Genket a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének első játéknapján, kedden.

A 18 éves és 327 napos Szoboszlai a legfiatalabb magyar játékossá vált a BL főtábláján, az eddigi csúcstartó Lisztes Krisztián volt, aki 19 évesen és 71 naposan mutatkozott be a legrangosabb európai kupasorozatban.

A Salzburg elsöprő lendülettel kezdte a meccset, az első félidőben 11 kapura lövéséből nyolc volt pontos, és öt végződött góllal. A norvég Erling Braut Haland mesterhármast ért el, Szoboszlai pedig a rendes játékidő hosszabbításában volt eredményes, miután a japán Minamino Takumi beadását hat méterről a hálóba belsőzte.

A támadó középpályás – aki múlt hétfőn Szlovákia ellen lőtte élete első gólját a felnőtt válogatottban – a tizedik magyar gólszerző lett a BL csoportkörében. Korábban Lisztes Krisztián, Vincze Ottó, Nyilas Elek, Ifj. Albert Flórián, Szabics Imre, Rudolf Gergely, Juhász Roland és Czvitkovics Péter talált be, legutóbb, 2016 novemberében pedig Nikolics Nemanja volt eredményes a lengyel Legia színeiben a Borussia Dortmund otthonában 8-4-re elveszített találkozón.
Bár a magyar válogatott Willi Orbán 2017 októberében az RB Leipzig színeiben betalált az FC Porto kapujába, akkor még nem magyar színekben szerepelt. Szoboszlait a 62. percben lecserélték, csapata végül 6-2-re győzött.

A hátvéd Willi Orbán – Gulácsi Péterhez hasonlóan – ezúttal is végigjátszotta a lipcseiek 2-1-re megnyert meccsét a portugál Benfica vendégeként.
A 16 éves és 321 napos Anssumane Fati kezdőként szerepelt az FC Barcelonában a Borussia Dortmund otthonában, ezzel a klubtörténet legfiatalabb játékosa lett a BL-ben. A katalánok eddigi rekordját Bojan Krkic tartotta, aki 17 éves és 22 napos volt, amikor először pályára lépett a legrangosabb európai kupasorozatban.

Lionel Messi legutóbb májusban lépett pályára a katalánoknál, a mostani szezon eddigi részét sérülés miatt kellett kihagynia, és bár az 59. percben visszatért, ő sem tudta győzelemhez segíteni csapatát. A meccsen végül nem született gól, mert német oldalon Marco Reus az 57. percben büntetőt hibázott.

A Valencia – amelynél Marcelino Garcia Toral vezetőedzőt múlt szerdán Albert Celades váltotta – győzelemmel kezdte szereplését. A Chelsea otthonában 1-0-ra megnyert mérkőzés egyetlen gólját Rodrigo Moreno Machado szerezte, a londoniak középpályása, Ross Barkley tizenegyest rontott.

A címvédő Liverpool vereséggel rajtolt, mivel 2-0-ra kikapott a Napoli vendégeként.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló:

E csoport:
SSC Napoli (olasz)-FC Liverpool (angol) 2-0 (0-0)
gólszerzők: Mertens (81. – tizenegyesből), Llorente (92.)

RB Salzburg (osztrák)-KRC Genk (belga) 6-2 (5-1)
g.: Haland (2., 34., 45.), Hvang (36.), Szoboszlai (45+2.), Ulmer (66.), illetve Lucumi (40.), Samata (52.)

F csoport:
Borussia Dortmund (német)-FC Barcelona (spanyol) 0-0

korábban:
Internazionale (olasz)-Slavia Praha (cseh) 1-1 (0-0)
g.: Barella (93.), illetve Olayinka (64.)

G csoport:
Benfica (portugál)-RB Leipzig (német) 1-2 (0-0)
g.: Seferovic (84.), illetve Werner (69., 79.)

korábban:
Olympique Lyon (francia)-Zenit (orosz) 1-1 (0-1)
g.: Depay (50. – tizenegyesből), illetve Azmun (41.)

H csoport:
Chelsea (angol)-Valencia (spanyol) 0-1 (0-0)
g.: Rodrigo (75.)

AFC Ajax (holland)-Lille (francia) 3-0 (1-0)
g.: Promes (18.), Álvarez (50.), Tagliafico (62.)

MTI
Címkék:
  • Fel vörösök, proletárok
    Hablatyolt, hogy zöld és szabad Budapestet akar, amit vissza kell foglalni. Hogy kitől, természetesen a magyar kormánytól.
  • Soros legyőzte Budapestet
    Lehet persze hőbörögni, lehet hisztériázni meg reggelig antiszemitázni, mondom, hogy lehet, de ettől még a Hálózat kiválóan teljesített.
MTI Hírfelhasználó