Torockón tartottak találkozót a Kárpát-medence vállalkozói
2019. október 6. 10:40

A külhoni magyarság és gazdasági élet anyaországi támogatása egyre sokrétűbbé válásának égisze alatt a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara arra vállalkozott, hogy az V. Kárpát-medencei Gazdasági Fórum részeként felmérje a több állami és társadalmi szervezet által végzett sikeres nemzet- és gazdaságegyesítő tevékenységet, illetve saját, elsősorban gazdasági hálózatépítést célzó munkájának hatékonyságát.

Ennek érdekében egyfajta összegző gazdasági fórumot tartottak tegnap a torockói Duna-házban. A pályázat alapú finanszírozások haszna mellett az immár hagyománnyá váló esemény magyar ajkú rendezői és résztvevői változatlanul fontosnak tartják a gazdasági hálózatok kiépítését és fejlesztését, a vállalkozók közötti kapcsolatfelvétel elősegítését.

– A Kárpát-medencét sokan sokféleképpen látják, értelmezik és fogalmazzák meg, különösen Trianon összefüggésében. Bár vannak, akiknek csupán földrajzi területet jelent, a magyarság többségének sokkal inkább történelmi, nemzeti fogalom, amelynek jelentős gazdasági vetülete is van. Az öreg kontinens, de kiemelten a közép- és kelet-európai övezetben térségünk évszázadokon át önálló, fejlődő gazdasági egységet alkotott – hangsúlyozta Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

– E gazdasági egység visszaállítása nemcsak a magyar nemzet érdekeit szolgálja, de a Kárpát-medence valamennyi országának előremutató.

A 2011-ben útnak indított rendezvénysorozat első állomása a Wekerle Sándor-emlékév részeként volt Móron. A korábbi esztendőkben a különleges természeti adottságok, a történelmi gyökerű kreatív és az innovatív lakosság kínálta előnyök kihasználásának lehetőségei kerültek terítékre a találkozókon. Legutóbb pedig a Kárpát-medencei gazdasági kapcsolatok fejlesztése, a térség együttműködésének ösztönzése volt a téma, teret adva egyszersmind az államhatárokon kívül és belül élő magyar vállalkozók, gazdasági szakemberek találkozójának, ismerkedésének.

E tevékenység ösztönzésére aFejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara létrehozta az évente odaítélendő Wekerle-díjat azon kiemelkedőt alkotó személyiség vagy vállalkozás elismerésére, aki vagy amely Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében különösen sokat tett a térségi gazdasági élet, elsősorban az ipar és a kereskedelem harmonikus fejlődéséért. Idén Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója részesült az elismerésben.

Csinta Samu (Torockó)

magyarnemzet.hu
Címkék:
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
MTI Hírfelhasználó