Dánia ideiglenes ellenőrzést vezet be svédországi határain
2019. október 10. 13:09

Ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést svédországi határain Dánia a jövő hónaptól – jelentette be csütörtökön Nick Haekkerup dán igazságügyi miniszter.

A döntés hátterében az a robbantásos támadás áll, amelyet augusztusban követtek el a dán adóhivatalnál, és amelynek a végrehajtásával két huszonéves svéd állampolgárt vádoltak meg. Az incidensben egy járókelő könnyebben megsérült, és jelentős kár keletkezett az épületben.

Mette Frederiksen dán miniszterelnök már akkor jelezte, hogy Koppenhága szigorúbb ellenőrzéseket fontolgat Svédországgal közös határán.

Dániát az Öresund híd köti össze Svédországgal egy 16 kilométer széles tengerszoroson át. A közúti összeköttetést, amelynek előkészítése és megvalósítása 9 évig tartott, 2000-ben adták át. Maga a híd a két part közötti távolság mintegy felét teszi ki, és 7845 méteres hosszúságával Európa leghosszabb közúti-vasúti hídja. A maradékot a Peberholm nevű mesterséges sziget (4055 méter), az onnan a dán oldalra vezető alagút (4050 méter), illetve a dán oldalon létesített mesterséges félsziget (430 méter) hidalja át.

Naponta ezrek szelik át a határt vonattal vagy autóval. Svédország és Dánia is az Európai Unió tagja.

MTI
Címkék:
  • Budapest felett az ég
    Visszajöttek, akik annyira hiányoztak, visszajöttek, akikért megint rajongunk. Gyurcsány és az SZDSZ.
  • Újra kell tanulnunk a demokráciát
    A „létező demokrácia” részének kell tekintenünk az idegen titkosszolgálatok videókészítését és az időzített nyilvánosságra hozást. A külföldi tőzsdespekulánsok kampányfinanszírozó tevékenységét. A külföldi propagandaközpontok itthoni buzgólkodását.
  • Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcson
    A bővítésről folytatott, éjszakába nyúló eszmecsere nem arról szólt, hogy a két ország készen áll-e a tárgyalások megkezdésére, hanem arról, hogy ha az EU azt akarja, hogy tiszteljék, neki magának is tiszteletben kell tartania kötelezettségvállalásait.
  • Karácsonynak lesz stop, nem a stadionoknak
    A Városliget megújítását jelentő Liget Budapest projekt mellett várhatóan a nagy sportvilágversenyekhez kapcsolódó létesítményfejlesztéseket sem fogja tudni leállítani Karácsony Gergely, mert nincs rá jogi lehetőség. A megválasztott új főpolgármester tegnap mégis kijelentette, élni fog vétójogával a sportberuházások terén.
  • A németek háromnegyede nem mer nyilvánosan politizálni
    A beengedett másfél millió migráns és a romló gazdasági helyzet miatt nagy a nyomás a német eliten, akik a „bennszülötteknek” kedvező politika helyett inkább növelik a nyomást az eltérő véleményekre.
MTI Hírfelhasználó