Magyar Kurír: a Komárom "alatti" Brigetio feltárása - világörökség?
2019. október 20. 10:02

Ismert történelmi, kultúrtörténeti tény, már-már közhely, hogy a Kárpát-medence, Magyarország, „a népek országútja” régészeti szempontból kimeríthetetlen kincsesbánya. Az azonban ritka eset, ha olyan területen kutathatnak a szakemberek, amely nemcsak fontos helyi értékkel rendelkezik, hanem nemzetközi jelentőségű is. Ilyen „világszám” a Komárom-Szőny alatt rejtőző egykori Brigetio feltárása.



Bartus Dáviddal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Ókori Régészeti Tanszékének tanszékvezető docensével e „hármas” város múltjáról, megtalált régiségeiről és az immár húsz éve tartó ottani terepi munkájáról beszélgettünk.

– Brigetio ikonikus jelentőségű lelőhely a magyar régészek, régészhallgatók körében. 1992-ben indultak el a feltárások a komáromi Klapka György Múzeum és az ELTE BTK Ókori Régészeti Tanszék összefogásában. A munkát kezdettől Borhy László, egyetemünk jelenlegi rektora, a múzeum részéről pedig Számadó Emese vezette. A római korral foglalkozó régészhallgatók számára a kötelező ásatási gyakorlatot erre a lelőhelyre hirdették meg. Tulajdonképpen a római korral foglalkozó minden hallgató megfordul itt a két- vagy többhetes terepmunkák során. Én is így kerültem ide elsőéves régészhallgatóként, 1999-ben. A végzettek közül a legtöbben szétszélednek, és különböző múzeumoknál, intézményekben helyezkednek el. Néhányan, köztük én is, ott maradtam. Idén már húsz éve, hogy a feltárásokon dolgozom. Eleinte néhány hetet töltöttem kint évente, később már öt, hat, hét hónapot is. Régészhallgatóból ásatási asszisztens, majd ásatásvezető-helyettes lettem. Miután Borhy professzor úrnak más elfoglaltságai miatt nincs ideje erre, tavaly én vettem át tőle a feltárások irányítását. Időközben a helyszín is változott, ugyanis korábban az egykori polgárvárosban kezdtünk el ásni, az utóbbi időkben viszont a katonai tábor területét kutatjuk. Brigetio – Aquincumhoz hasonlóan – három részből állt: a polgárvárosból, a katonavárosból és a légiótáborból.

– A feltárási munkálatok annak idején a szőnyi Vásártér területén kezdődtek el. A Brigetióról szóló – akkor még – csekély ismeretek alapján a biztosra mentek?

– Tudtuk, hogy a település három része nagyjából hol helyezkedett el. Azért a Vásártérre esett a választás, mert ez egy olyan, önkormányzati tulajdonban lévő beépítetlen terület volt, amely valószínűsíthetően egybeesett az egykori római polgárváros központjával. A katonaváros nagyja és a légiótábor szinte teljes területe beépített vagy magántulajdonban álló településrészek alatt helyezkedik el. A Vásártéren nagyon hamar előkerültek olyan falfestményleletek, amelyek megalapozták a lelőhely hírnevét. Európa-, sőt világhírűek lettek az itt talált freskók. Ezeknek is köszönhetően a folyamatosan és egyre nagyobb spektrumban zajló munkákhoz sikerült megszerezni a szükséges anyagi támogatást is. A polgárvárosban huszonöt éven keresztül, megszakítás nélkül, minden évben folytak feltárások.

– A komáromi múzeum gazdag helyi vonatkozású római anyagában látható, különleges szépségű freskók eredetileg milyen épületet díszítettek?

– A polgárváros központjában álló lakóházat, egy domust. Az ásatás első szakaszától egyre több falfestmény került elő, amelyekről kiderült, hogy nem csak értelmezhetetlen töredékek, darabkák. Teljes mennyezeti és falképeket lehet összeállítani belőlük. Persze ez elképesztően nagy és aprólékos munkát igényel. Szerencsénkre Magyarország két legjobb római koros festményrestaurátora, Harsányi Eszter és Kurovszky Zsófia dolgozik a lelőhelyen. Már több mint húsz éve foglalkoznak a falképek összerakásával, és ez a munka jelenleg is zajlik. Rengeteg darabból álló anyagról van szó. Komáromban most új múzeum épül, ami a tervek szerint jövőre meg is nyílik. A már ismert és a nagyközönség által még nem látott, eddig ki nem állított freskórészletek is oda kerülnek majd. A falképeket ezúttal más szemléletmóddal, modern eszközök segítségével, „a virtuális valóság” segítségével is bemutatjuk.

– Az 1990-es években kezdődő feltárásokig mit tudtak Brigetióról? Az írásos emlékek és a korábban megtalált leletek alapján sejthető volt a város rangja, vagy ez csak az utóbbi időkben vált világossá?

– A lelőhely fontosságával mindig is tisztában voltak. Már az újkori utazók írtak és rajzokat készítettek a romokról. A XIX. században kőbányaként használták a területet a helyiek, lassan elhordták a római kori építőanyag nagy részét. Azok a célzott kutatások azonban, amelyek például Aquincumban korán, már a XIX. században megkezdődtek, Brigetióban várattak magukra. Igaz, a hazai régészet egyik első igazán jelentős alakja, Rómer Flóris egy – írott formában megmaradt – beszédében már felhívta a tudomány képviselőinek figyelmét az út szélén pusztuló brigetiói régiségekre. Anyagi források hiányában azonban akkor nem került sor az értékmentésre. A XX. század első felétől a modern Komárom már kevésbé volt frekventált város. Budapesten a nagyarányú építkezéseket, ipari beruházásokat feltárások előzték meg. Komáromban kisebb volumenű kutatásokra került sor. Komolyabb, tervszerű, modern módszerekkel végzett ásatások 1992-ben kezdődtek. Keveset tudtunk Brigetio topográfiájáról, a területnek jelenleg is csak a töredéke feltárt. Mások mellett a vásártéri freskóleletek világítottak rá arra, hogy régészeti és történeti szempontból is óriási ennek a településnek a jelentősége.

– A római kori város története a Krisztus utáni I. században kezdődött, és valamikor az V. században ért véget. A feltárt részletek, az egyes építési rétegek mit árulnak el Brigetio múltjáról?

– Ahogyan említettem, Brigetio három részből álló település volt, és légiótábor tartozott hozzá. Ilyenből Pannonia provinciában – amely nagyjából a mai Dunántúl területét foglalta el – négy volt: a mai Magyarország területén Aquincum (Óbuda) és Brigetio (Komárom/Szőny), Ausztriában pedig Carnuntum és Vindobona, azaz Bécs. E négy fontos, határ menti polgári és katonai központban légió is állomásozott. Brigetióban a negyed évszázadon át tartó polgárvárosi kutatást nem fejeztük be, csak abbahagytuk, mert a rengeteg lelet, megszerzett információ tudományos feldolgozását is el kell végeznünk. Most egy kutatási projekt keretében zajlik az eddigi eredmények összerendezése, szintetizálása és publikálása. Ezzel párhuzamosan, 2014-ben, egy új árvízvédelmi gát építésének előkészületei közben a Budapest–Bécs vasútvonal Duna-parti szakasza mellett, az egykori katonaváros területén kezdtünk ásatásokat. Tudtuk, hogy ez régészeti lelőhely, de úgy gondoltuk, hogy a katonaváros széle nem lesz annyira értékes terep, és talán megússzuk a dolgot egy gyors megelőző feltárással, felméréssel, leletmentéssel, ami után megépülhet a gát. Nos, nem ez történt. Egy több száz négyzetméteres, padlófűtéssel ellátott, egykor szép falfestményekkel díszített épületegyüttes – talán fürdő – meglehetősen jó állapotú falait ástuk ki. Miután megőrzendő régészeti emlékek kerültek elő, a gát nyomvonalát át kellett tervezni. 2014 és 2017 között itt, a katonavárosban folytattuk a feltárásokat. Akkor merült fel először, hogy régészeti parkot kellene létrehozni, ahol bemutathatjuk ezeket az emlékeket. Korábban a Vásártérre terveztünk hasonlót, de ez a terület alkalmasabbnak tűnt. A polgárvárosból elképesztő mennyiségű tárgyi leletanyag került elő: a gemmáktól (vésett ékkövektől) a falfestményeken át a bronz katonai díszsisakig rengeteg minden. De az említett kőkitermelés sokkal inkább érintette ezt a területet; a megmaradt falak, épületrészletek kevésbé látványosak. A katonavárosi területen szegényes volt a leletanyag, viszont jó állapotban maradtak meg épületek. Ezért úgy gondoltuk, jobb lenne ide helyezni a leendő régészeti parkot. Hosszú, kiterjedt tárgyalásokat folytattunk az érintettekkel, de kiderült, hogy annyira közel húzódik a forgalmas vasútvonal és a később ténylegesen megépült gát, hogy a fogadó- és védőépület számára nem lenne ideális az amúgy is talajvizes-belvizes terület. 2015-ben ezt a tervet elengedtük, és új helyet kerestünk. Brigetióban régóta folynak úgynevezett nem romboló, azaz ásatás nélküli régészeti feltárások. Ez azt jelenti, hogy légi felvételek alapján, magnetométeres felmérésekkel, geofizikai radarral, terepbejárásokkal, domborzatmodellek készítésével vizsgálhatunk jóval nagyobb területet. Míg egy nyári szezon alatti ásatáson jó esetben öt-hatszáz négyzetmétert tudunk feltárni, addig ugyanennyi idő alatt egy geofizikai radarral – értelmezéssel, kiértékeléssel együtt, és nem utolsósorban jóval kevesebb anyagi ráfordítással – ötvenezer négyzetmétert tekinthetünk át. Az új módszerekkel jó indikatív adatokat kaphatunk az adott lelőhelyről. Pár évvel ezelőtt egy légi fotón felfedeztünk egy épületnyomot, amely határozottan látszott a növényzetben: masszív, vastag falak, jól kivehető alaprajz furcsa, félköríves záródással. Ez persze nem szokatlan a római korban, de mégiscsak felkelti a figyelmet: vajon mi lehetett? Fürdő, valami késő római épület? 2017-ben kiderült, hogy a katonavárosi fürdőnél nem tudjuk megépíteni a régészeti parkot. Közben Komárom önkormányzata több településsel együtt megnyerte a dunai limes mint világörökség-várományos helyszín fejlesztését célzó európai uniós projektet, így újra kellett gondolnunk a leendő régészeti park kialakításának koncepcióját. Az akkor még magánkézben lévő terület tulajdonosaival sikerült megállapodni, hogy feltárásokat folytathassunk. A humuszolás elvégzésével, az első néhány nap után világossá vált, hogy amit a légi fotón körvonalazódni láttunk, amit feltételeztünk, az valóban ott is van: egy körülbelül öt-hatszáz négyzetméteres, nagyon masszív kőfalakból emelt, apszisos záródású épületet sikerült feltárni.

– Kiderült, hogy nem csak építészetileg nagyszabású, hanem valószínűsíthetően történelmi jelentőségű is ez a helyszín…

– Egy késő római, a IV. század utolsó negyedére keltezhető épületről van szó. Olyan bélyeges téglákat, valamint érmeket találtunk, amelyek alapján kiderült, hogy I. Valentinianus császár uralkodása idejéből való. Alaprajzilag egy úgynevezett aula típusú épület. Reprezentatív fogadócsarnok, ahol maga a császár is tárgyalásokat folytathatott. Ez azért roppant izgalmas, mert azt már régóta tudjuk, hogy Valentinianus Brigetióban halt meg. Ammianus Marcellinus részletesen leírta, hogy 375-ben a kvádokkal (az északon szomszédos barbár törzsekkel) folytatott kisebb-nagyobb csetepaték után békeküldöttség érkezett az éppen Brigetióban tartózkodó császárhoz. De a tárgyalások nem sikerültek jól, a követek fogadása közben Valentinianus hirtelen haragra gerjedt, és gutaütést kapott. Azt nem tudtuk, hogy a táboron belül mindez hol történt. Most nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy ez az az épület, amely alkalmas volt a követek fogadására, és itt halt meg Valentinianus. Ammianus azt is lejegyezte, hogy Valentinianus négyéves fiát ezután Brigetióba hozták, és – feltehetően ugyanazon a helyen, ahol apját a végzetes trauma érte – császárrá kiáltották ki.

Ez a bizonyos épület és az említett narratíva jó lehetőséget kínál arra, hogy a tervezett régészeti parkot ide helyezzük át. E IV. századi palota alatt pedig szépen megmaradtak a korábbi évszázadok nyomai, a még légiótábori épületként funkcionáló helyiségei, falfestményekkel, szép padlókkal, csatornákkal. Itt be lehet mutatni, hogy a tábor alapításától, az I. és II. század fordulójától a V. század elejéig, a tábor elhagyásáig, miként épültek egymásra a rétegek, hogyan változott a tábor funkciója. Egy idő után ugyanis ide költöztek át a katonavárosból, amikor már nem tudták védeni, és elkezdett polgáriasodni a település. Időközben elkészült a fogadóépület terve, illetve pályázat keretében sikerült megszerezni e szántóföldi terület héthektáros részét. Ez az egykori légiótábor északi harmada, az úgynevezett praetentura (a via principalis által kettéosztott tábor kisebb, ellenség felőli része). Még teljesen feltáratlan a terület. A Valentinianus-féle épület körül minden évben, folyamatosan „látványásatásokat” is végzünk, amelyeket az itt zajló programok mellett megnézhetnek a parkba látogatók. Vagyis nem pusztán rommezőt láthatnak majd az ide érkezők, hanem az itt kutató, dokumentáló, fotózó, rajzoló régészek munkájába is bepillantást nyerhetnek.

Az ide tervezett tematikus, minierődöt mintázó játszótér a gyerekek számára nyújt majd attrakciót. Ennek legjobb helyszíne az egykori északi táborkapu lehet, amelynek létezéséről az 1940-es évek elején zajlott szondázó ásatások alapján már tudtunk. Azt tervezzük, hogy ezt a kaput az egykori helyén tömegérzékeltetéssel, afféle modellként megépítjük fából, a belsejében kötélhágcsókkal, létrákkal, csúszdákkal. Egy masszív, emeletes, körülbelül háromszáz négyzetméteres építményt kell elképzelni; egy nagy római táborkaput, amely a park kiemelkedő, kilátóként is funkcionáló szimbóluma lehet. A kapu feltárását elvégeztük, ismerjük a pontos alaprajzát. Dokumentáljuk, aztán visszatemetjük, mert elég mélyen helyezkedik el. E fölé kerül majd az említett multifunkcionális faépület és a játszótér.

– A megmaradt épületrészek megerősítésén, védelmén túl felfalazásokra, rekonstrukciókra is sor kerül, ahogy ezt például Aquincumban, Tác–Gorsiumban vagy a szomszédos Carnuntumban látjuk?

– Jelenleg is világörökség-várományos ez a helyszín. Ha elnyeri a címet, a rekonstrukciókkal óvatosan kell bánni. De ez nem okoz különösebb problémát, mert annyira vissza lehet építeni falakat, hogy jól láthatók és „érthetőek” legyenek. A Valentinianus-féle épületet egy körülbelül ezerkétszáz négyzetméteres sátorral fedik le, ahol didaktikus módon, színekkel, különböző jelzésekkel, virtuális segédlettel lesz bemutatva az összes építési fázis és periódus. Ahogy említettem, az aktuális feltárásokat élőben lehet majd követni. A geofizikai eredmények, radarmérések nyomán a „művelés” alá még nem vont részeken pedig zúzott kővel, kaviccsal körvonalazott alaprajzokkal, a felszínen tudjuk jelezni, hogy mi van a föld alatt.

– Jelenleg Brigetio mekkora része ismert? Százalékosan kifejezhető ez?

– Egyszer jó lenne kiszámolni. Százalékot nem mondanék, inkább „ezreléket”. Azzal tudnám érzékeltetni, hogy csak a légiótábor – amely a hármas településnek az egyik, és nem a legnagyobb része – huszonhárom hektár. Ebből egy ásatási szezonban öt-hatszáz négyzetmétert tudunk feltárni. A katonavárosból még kevesebbet. Ha a jelenleg beépített területeket is belevehetnénk, nyugodtan kimondhatjuk: sok száz évre van még itt ásnivaló. A mai Szőny település alatt lényegében mindenhol találhatók római emlékek.

– Szakmai útját, pályafutását nézve régészként olyan területen kutathat, amelyre egy életet lehet áldozni. Sikerül Brigetiót visszahelyezni a világtérképre? Nemzetközi szempontból milyen rangja van, lesz, lehet ennek az ókori lelőhelynek? 

– Húsz éve dolgozom Brigetióban. Nem kizárólag itt: voltak, vannak más programok is, de a munkám nagy része tényleg ide köt. Ebből írtam a szakdolgozatomat, ez volt az alapja a doktori disszertációmnak, a publikációim jelentős része Brigetióval foglalkozik – és az egyetemi oktatásba is egyre jobban be lehet építeni. Brigetio valószínűleg a következő évtizedekben is meghatározza a kutatásaimat és a tanszékünk terepmunkáját is. Remélhetőleg a továbbiakban is meglesznek a szükséges anyagiak a feltárások folytatására. Azért nagyon fontos lelőhely ez, mert, ahogy említettem, hasonló Aquincumhoz, de egyelőre jóval kevésbé ismerjük. Brigetióban is volt például két amfiteátrum; egyikről sem tudunk semmit, csak azt, hogy nagyjából hol helyezkedtek el. Csupán a légiótábor töredékéről van fogalmunk, és ugyanez igaz a polgárvárosra is. Vagyis Brigetio óriási lehetőség. Nemcsak itthon, Európa-szerte is kevés olyan lelőhely van, amely ennyire jelentős volt a római korban, s amelyet ennyire kevéssé ismerünk. A híres, nagy lelőhelyek zömét már elég jól föltárták. Többhektáros, most már állami tulajdonban lévő, egybefüggő területen kutatni igazi kiváltság. Brigetio az elmúlt években egyre többször, egyre határozottabban jelenik meg a nemzetközi tudományban, s remélhető, hogy a következő évtizedekben ez még inkább így lesz. Nem szeretjük a szenzáció szót, de várhatóan ezután is egyre több szenzációsnak mondható lelet kerül még elő. Ha a limes megkapná a világörökségi címet, és e csúcslelőhelyen, Brigetióban megépül a régészeti park, bizonyára tovább erősödik a terület nemzetközi ismertsége, tudományos és turisztikai presztízse.

Pallós Tamás/ Magyar Kurír 

Kép: Bartus Dávid/ELTE BTK

magyarkurir.hu
Címkék:
MTI Hírfelhasználó