Az Egri Főegyházmegye munkatársainak tanulmányútja
2019. november 6. 13:28

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyébe látogattak az Egri Főegyházmegye központi intézményeinek munkatársai. Ternyák Csaba érsek atya vezetésével az autóbuszos tanulmányút, amely Debrecent, Nyírbátort, Máriapócsot, Nyíregyházát és Hajdúdorogot érintette. Az utazás résztvevői maradandó lelki és szellemi élményekkel gazdagodtak a szentmisék, zsolozsmák, énekek, előadások közösen átélt élményeivel. Debrecenben Palánki Ferenc püspök atya, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora fogadta csoportunkat, akivel megtekintettük a Szent Anna-székesegyházat. Ezután a Déri Múzeumban elmélkedtünk Munkácsy Mihály nagyszerű Krisztus-trilógiája előtt, majd megnéztük a Református Nagytemplomot.

Ebéd után Nyírbátorba indultunk, ahol a Minorita-templomban szentmisén vettünk részt.

A nyírbátori szentmise után a Máriapócsi Nemzeti Kegyhelyre utaztunk.

Másnap, nemzeti ünnepünkön, Kapisztrán Szent János emléknapján a kegytemplomban, a Máriapócsi Könnyező Szűzanya csodatévő ikonja előtt szentmisén vettünk részt. A Pócsi Szűzanya közelsége mindnyájunkat megérintett.

A szentmise után Nyíregyházára utaztunk, ahol a Samassa József bíboros, egri érsek által 1904-ben felépíttetett Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházat tekintettük meg.

Ezután Szocska Ábel püspök atyával, a görögkatolikus Nyíregyházi Egyházmegye székesegyházában imádkoztunk, majd látogatást tettünk a Püspöki Hivatalban.

Utunkat Hajdúdorogon zártuk, ahol a Hajdúdorogi Főegyházmegye székesegyházát, a magyar görögkatolikusok főtemplomát tekintettük meg Dalanics Zoltán parókus atya avatott vezetésével.

Az esti órákban érkeztünk haza Egerbe. Utunk mottójául Szent Ágoston egyházatya alábbi mondatát választottuk: „A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el.” Jó volt együtt utazni, zarándokolni, tanulni és feltöltődni, kapcsolatainkat építeni és megújítani.

(N. Z. - K. ZS.)

eger.egyhazmegye.hu
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
MTI Hírfelhasználó