Már a szolnoki bázison vannak a honvédség első új helikopterei
2019. november 19. 10:02

Már a szolnoki helikopterbázison van a Magyar Honvédség első két Airbus H145M típusú helikoptere - mondta Koller József dandártábornok, a bázis parancsnoka kedden az M1 aktuális csatornán.

A műsorban elhangzott, hogy az első két gép hétfőn érkezett Magyarországra, ezeket a budaörsi repülőtéren mutatták be a sajtónak.
   
Koller József dandártábornok elmondta, a forgószárnyasokat kutatás-mentésre, lövészetre, szállításra, különleges műveleti feladatokra és pilótaképzésre is használhatják.
   
A gépeket a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében szerezték be.
   
Az eszközök mellé úgynevezett logisztikai programot is vásároltak, ami azt jelenti, hogy műszaki ellátásuk biztosított, és a pilótákat is kiképezték már. Az első két új helikoptert is már magyar pilóták hozták az országba - mondta a szolnoki bázis parancsnoka.
   
A gyártó képzésén 50 pilóta és 60 műszaki szakember vesz részt, ők kezelik majd a 20 helikoptert, amelyet a honvédség vásárol.
   
Elmondta azt is, az Airbus H145M óránkénti 278 kilométeres sebességgel képes repülni, és majdnem 6000 méter magasra lehet vele emelkedni. Hozzáfűzte, annak ellenére, hogy egy könnyű helikopterről van szó, jelentős terhet is képes szállítani.
   
Fegyverzetéről szólva megemlítette a 20 milliméteres gépágyút és a nem irányított rakétákat, de - mint mondta - a helikopter felszerelhető lézeres irányítású páncéltörő rakétákkal is.
 

MTI
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Orbán: elkötelezettek vagyunk a jogállamiság mellett
    Az Országgyűlés elnökének, Kövér Lászlónak címzett részletes levélben számolt be Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Tanács júliusi ülésére kapott ötpontos parlamenti mandátum teljesítéséről.
  • Ellenzék, vagy amit akartok
    Némi mazochizmustól áthatva elolvastam az ÉS című libsi tébolyda cikkét, melyet „A rendszerkritikai alapállás stratégiája” címmel Magyar Bálint és valami Kozák nevezetű szociológus jegyez. Borzasztó élmény volt.
  • Két baloldali lista lehet a Momentum és a DK között dúló harc eredménye
    A tagságnak, a balliberális médiaelitnek és a külföldi megrendelőiknek eljátsszák az összefogást, mint ez történt októberben is, aztán amikor posztokról, miniszterelnök-jelöltről van szó, akkor keményen gyomrozzák egymást – mondta a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán a DK és a Momentum közötti versengésről. A politológus szerint most Göd ürügyén játsszák le azt, amit Botka László is próbált annak idején: nem közösködni Gyurcsány Ferenccel.
MTI Hírfelhasználó