Délvidék: Szabadkán megkezdődött a Felsőoktatási Tájékoztató Körút
2019. december 6. 09:39

Minél több érettségi előtt álló fiatal maradjon itthon és válasszon hazai felsőoktatási intézményt. A leendő gólyákat az MNT ösztöndíjrendszere is erre próbálja rávenni, s ezekről a lehetőségekről tájékoztatják a végzős középiskolásokat az MNT és a VaMaDisz közös Felsőoktatási Tájékoztató Körútján.

A Magyar Nemzeti Tanács felsőoktatási programjának szerves részét képezi a Felsőoktatási Tájékoztató Körút, amelyet 2013 óta a Vajdasági Magyar Diákszövetséggel karöltve szerveznek meg. A rendezvény nyitóünnepségét csütörtökön délután tartották meg Szabadkán, az Ivan Sarić Műszaki Iskolában. A Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Diákszövetség képviselői beszéltek a továbbtanulási lehetőségekről, az ösztöndíjprogramról, szálláslehetőségekről, illetve kiosztották a felsőoktatási tájékoztató füzeteket. Idén egy mobil applikáció is készült, amely tartalmaz minden információt.

Jerasz Anikó, az MNT végrehajtó bizottságának az elnöke elmondta, hogy a tájékoztató körutat a végzős középiskolásoknak szervezik függetlenül attól, hogy négy- vagy hároméves szakon tanulnak-e jelenleg.

- Az idén 36 középiskolába látogatunk el az első félév végéig, ami azt jelenti, hogy 1313 végzőst szeretnénk megszólítani, illetve átfogó tájékoztatást adni a számukra arról, hogy milyen továbbtanulási lehetőségek adottak itthon, a Vajdaságban. Természetesen részleteiben kitérünk arra a támogatásra, amit az MNT ösztöndíjprogramja nyújt. Részletesen ismertetjük az érettségi előtt állókkal mindazokat az elemeket, amelyek célirányosan rájuk vonatkoznak, illetve lehet, hogy már lesznek olyan elemei ennek a komplex ösztöndíjprogramunknak, amelyeknek ők már kedvezményezettei voltak. Ilyen volt például a harmadikosoknak szánt szerb nyelvi felzárkóztató kurzusunk vagy az a tanulmányi út, amiben részesültek a tavasz folyamán. Nagyon fontos, hogy ezt az érettségi előtt álló korosztályt, akikben már érlelődik a gondolat, hogy tovább szeretnének-e tanulni, először is meggyőzzük, hogy mindenképpen tanuljanak tovább, és hogy az itthoni továbbtanulási lehetőségek közül válasszanak, hiszen akkor számos lehetőség, támogatás nyílik meg előttük, amit az anyaország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogat már 2011 óta, illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium és Budapest Főváros Önkormányzata.

- Tájékoztató füzetek lesznek-e az idén?

- Igen, sőt, újdonság, hogy a tájékoztató füzet tartalma applikáció formájában is elérhetővé válik. Ezt minden fiatal le tudja tölteni a saját mobilkészülékére. Ez még elérhetőbbé teszi számukra a továbbtanulási információkat. A füzetben is, az applikációs tartalomban is benne van minden, ami a főiskolára, egyetemekre jelentkező fiatalok számára fontos, s ez még időben elér hozzájuk, mielőtt a magyarországi vagy más külföldi felsőoktatási intézményekbe a jelentkezés megtörténne.

Robotka Sarolta, a VAMADISZ oktatási főkoordinátora kérdésemre elmondta, hogy idén 21. éve szervezik meg a felsőoktatási tájékoztató körutat, és egyre modernebb eszközökkel.

- A körút abban segít, hogy a kiadvány és az applikáció mellett személyes beszámolókat is tudunk adni diákszemmel, valamint az MNT képviselője is a megnyitón. A fiatalok kérdéseket tehetnek fel.

- Általában milyen kérdések merülnek fel a hallgatóság részéről az ilyen találkozókon?

- Például, hogy nekünk mennyire volt nehéz a szerb nyelv elsajátítása, tudunk-e ebben segíteni, feltudjuk-e őket készíteni, milyen ösztöndíjak vannak, kollégiumi szálláslehetőségek és csak negyedsorban az egyetemi felvételik, mert erről saját maguk is tájékozódni tudnak az egyetemek honlapjain.

- Mennyit nyom a latban az, hogy gyakorlatilag ingyen is egyetemi diplomát lehet szerezni a különféle ösztöndíjaknak köszönhetően?

- Nagyon sokat. Én is az Európa Kollégiumban lakom és ösztöndíjas voltam négy évig, s tudom, hogy nagyon sokan jöttek Újvidékre, egyetemre olyanok és haladnak is egyébként, akiknek különben nem lenne lehetőségük egyetemi tanulmányokat folytatni.

Az újságíró tapasztalata a korábbi évek Felsőoktatási Tájékoztató Körútjain az volt, hogy a nagy tömeg ellenére nehéz volt olyan fiatalokat találni, akik nem Magyarországon, hanem itthon szerettek volna egyetemre vagy főiskolára iratkozni. Talán az ösztöndíjaknak köszönhetően végre változni fog a helyzet, hisz mindjárt az első két megszólaltatott fiatal azt válaszolta, hogy Szabadkán szeretnének maradni és tovább tanulni.

A zentai Szuromi Renáta és a csantavéri Kollár Beatrix egyaránt a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolára szeretnének iratkozni műszaki menedzsment szakra. Azért szeretnének itthon tanulni, mert nagyon jó ösztöndíjak vannak, s Szabadka közel van szülőhelyükhöz. Szeretnének a kollégiumba is bekerülni, mert az a leggazdaságosabb lakhatás, és különben is csak jót hallottak a szabadkai egyetemista szállókról.

Németh Ernő

vajma.info
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Trianoni emlékmű: avatás huszadikán
    Nemsokára mindannyian megnézhetjük és bejárhatjuk az Alkotmány utcai Nemzeti összetartozás emlékhelyét, melynek két hosszanti, gránitburkolatú oldalfalán az 1913-as összeírás szerinti 12 537 magyarországi település neve van bevésve. Az emlékhely Kossuth tértől távolabbi végén pedig egy több részre hasadt gránittömb belsejében örökmécses lobog majd, amely a nemzeti összetartozás gondolatát hivatott jelképezni.
  • Rákosi-klónok
    Csak azt nem értem, ilyen fenyegetés után mit csinálnak az állítólagos jogvédők, ideértve az Orbán börtönéről sivalkodó Szél Bernadettet, az összes libsi nem kormányzati szervezetet, Věra Jourovát, a holland miniszterelnököt és társaikat?
  • Egy felmérés szerint tombol az öncenzúra az Egyesült Államokban
    A megkérdezetteknek közel kétharmada fél őszintén elmondania a véleményét egy Egyesült Államokban készült felmérés szerint. A baloldal „puha diktatúrája” még a mérsékelten liberális érzelműeket sem kíméli.
MTI Hírfelhasználó