A francia szakszervezetek újabb tiltakozónapot hirdettek jövő keddre
2019. december 6. 18:53

Miközben Franciaországban folytatódott pénteken a nyugdíjreform ellen előző nap kezdődött közlekedési sztrájk, a szakszervezetek újabb tiltakozónapot hirdettek jövő keddre.

Kép: ft.lk

 
"Eltökéltek vagyunk, ez nem egy néhány napig tartó hangulat megmozdulása" - hangsúlyozta Bernadette Groison, a közoktatási dolgozók legfőbb szervezetének, az FSU-nak a főtitkára.
   
A tömegközlekedésben az előző naphoz hasonlóan pénteken is jelentős fennakadások voltak: a szuperexpresszeknek 10, a regionális vonatoknak 30 százaléka közlekedett, a pályaudvarok országszerte kihaltak voltak, míg a 14 párizsi metróvonalból kilenc zárva tartott, s a többi vonalon is csak a reggeli és az esti csúcsforgalmi időkben indultak el a szerelvények, a közutakon viszont csak lépésben lehetett haladni a több száz kilométeres dugókban.

Az oktatásban viszont pénteken kisebb volt a mozgósítás, mint csütörtökön: a tanároknak mintegy öt százaléka sztrájkolt.

A szociális megmozdulás a péntek délutáni bejelentések szerint egész hétvégén folytatódik a párizsi közösségi közlekedésben, s a vonatoknak is csak 15 százaléka indul el, hétfőig nem várható javulás.

Az Air France viszont valamennyi repülőjáratát elindítja.

Edouard Philippe pénteken tartott televíziós beszédében elmondta, hogy az újabb tiltakozónapot követően, szerdán mutatja be a nyugdíjreform teljes tervezetét.

Megerősítette, hogy a kormány továbbra is határozott a reform végigvitelében és a közlekedési dolgozókat is érintő speciális nyugdíjrendszerek eltörlésében, valamint a 42 rendszer egységesítésében, de azt fokozatosan, brutalitás nélkül kívánja végrehajtani.

"Meg vagyok arról győződve, hogy a szakszervezetekkel meg fogjuk találni a megfelelő egyensúlyi pontot, anélkül, hogy le kellene mondani arról a nagyon határozott szándékunkról, hogy beindítjuk az egyetemes rendszert" fogalmazott a miniszterelnök.

A szociális partnereket egyébként hétfőn fogadja Agnes Buzyn a nyugdíjért felelős egészségügyi és szolidaritási miniszter és Jean-Paul Delevoye, a nyugdíjreformért felelős kormánybiztos. A miniszter jelezte, hogy "meghallotta a franciák dühét" csütörtökön, amikor megállt az élet Franciaországban, s mintegy hetven vidéki városban és a fővárosban a szakszervezetek szerint csaknem másfél millióan, a rendőrség szerint 806 ezren vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen.

A tárcavezető elmondta: még nem dőlt el, hány éves kortól és melyik generációt érinti majd az új rendszer, ezek a kérdések lesznek a tárgyalóasztalon.
"Vannak még tárgyalási mozgásterek" - jelezte Sibeth Ndiaye kormányszóvivő is.

Több felmérés is azt mutatja, hogy a franciák kétharmada indokoltnak tartja a nyugdíjreformot, hetven százalékuk ugyanakkor a sztrájkot is támogatja, mert úgy érzékeli, hogy rosszul járhat egy új nyugdíjrendszerrel.

Emmanuel Macron államfő elképzelése szerint 2025-ben egységesülne az eddig vállalatonként, illetve ágazatonként működő, 42-féle nyugdíjrendszer egy pont alapú egyetemes rendszerben annak érdekében, hogy "minden befizetett euró után mindenkit ugyanolyan jogok illessenek meg". A kormány szerint az új rendszer igazságosabb lesz a jelenleginél, míg az ellenzők a nyugdíjasok lecsúszásától tartanak. Miután a kormány nem kívánja sem a nyugdíjjárulék összegét növelni, sem a nyugdíj összegét csökkenteni és a nyugdíjkorhatáron sem változtatna, az elképzelések szerint a teljes összegű nyugdíj jogosultságához a járulékfizetés időtartama növekedne, azaz tovább kellene a franciáknak dolgozniuk  

MTI
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Bemutatkozott az unió egyenlőségi biztosa
    Az egyenlőségért felelős biztosasszony tehát olyan miniszterekkel ült egy kormányban, akik megalapozott gyanú szerint megrendelést adtak Málta legfontosabb oknyomozó újságírójának meggyilkolására.
  • Minden illegális bevándorló biológiai fenyegetést jelent
    Minden Magyarország területére illegálisan belépni akaró, az ellenőrzést elkerülő bevándorló biológiai, egészségügyi fenyegetést jelent Magyarország számára, amit bármi áron meg kell akadályozni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
  • Egységes felvidéki magyar érdekképviselet
    Létrejött a megegyezés az egységes felvidéki magyar érdekképviselet, egy új egyesített magyar párt létrehozásáról, azon a hárompárti találkozón, amelyet a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás mozgalom vezetői között tartottak az MKP pozsonyi székházában pénteken.
MTI Hírfelhasználó