Ismét százezrek tiltakoztak a nyugdíjreform ellen Franciaországban
2019. december 10. 19:35

Ismét utcai felvonulásokkal tiltakoztak kedden Franciaországban a szakszervezetek a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen, miközben hatodik napja folytatódott a közlekedési sztrájk.

Ce mardi après-midi, à Lille / © FRANCE 3

Tüntetés ma - france3-regions.francetvinfo.fr

A belügyminisztérium összesítése szerint országszerte 339 ezren, a CGT szakszervezet szerint 885 ezren vettek részt a megmozdulásokban, ami fele annyi mint az első, múlt csütörtöki tiltakozónapon.
   
A határozatlan idejű sztrájk meghosszabbításáról naponta döntenek a szakszervezetek, s az előrejelzések szerint szerda estig biztos, de elképzelhető, hogy péntekig folytatódnak a munkabeszüntetések, jóllehet a sztrájkolók aránya fokozatosan csökken.
   
A vasutasoknak mintegy harmada, de a mozdonyvezetőknek háromnegyede sztrájkol, emiatt továbbra is a vasúti közlekedésben a legjelentősebb a fennakadások, a vonatoknak mintegy húsz százaléka közlekedik. A 16 párizsi metróvonalból kilenc továbbra is zárva tart, a többin pedig csak csúcsidőben és szakaszosan közlekednek a szerelvények, az ország nyolc olajfinomítójából pedig hetet eltorlaszoltak a szakszervezeti dolgozók.
     
Az elkövetkező napok sorsdöntőek lehetnek a kormány számára, amely nem kíván engedni Emmanuel Macron államfő egyik legfőbb kampányígéretéből a nyugdíjrendszer megreformálásáról, és a tartósnak ígérkező sztrájkhullám ellenére a parlament elé kívánja terjeszteni a törvénytervezetet.
   
Édouard Philippe miniszterelnök kedd délután a nemzetgyűlésben elmondta: "nem létezik olyan varázsszó, amelynek kimondására abbamaradnának a megmozdulások".
   
"Attól, mert holnap beszédet tartok, nem lesz vége a tüntetéseknek. A beszéd újabb kérdéseket fog felvetni. És ez így van jól. Lesznek kérdések és lesznek viták a parlamentben ezekről a legitim témákról" - fogalmazott a kormányfő egy nappal azelőtt, hogy a vitatott nyugdíjreformot teljes egészében bemutatja a közvéleménynek.
   
A tüntetéssorozat kezdete óta először Emmanuel Macron is megszólalt, és ő is magabiztosnak mutatkozott.

"Mindenki tudja, hogy ez egy elengedhetetlen reform hazánknak" - mondta az államfő keddre virradó éjjel a normadiai négyek találkozója után a hivatalában tartott sajtótájékoztatón francia újságírói kérdésre. "Nem érzek nagy nyugtalanságot" - tette hozzá a francia elnök.

A felmérések azt mutatják, hogy miközben a franciák kétharmada indokoltnak tartja a nyugdíjreformot, egyre többen támogatják a sztrájkot is, mert úgy érzékelik, hogy rosszul járhatnak egy új nyugdíjrendszerrel, s egyelőre nem világosak a kormány konkrét elképzelései.

A sztrájkot meghirdető radikálisabb szakszervezetek viszont egyáltalán nem támogatják a nyugdíjrendszer átalakítását és egységesítését egy pont alapú egyetemes rendszerré a jelenleg vállalatonként, illetve ágazatonként működő, 42-féle nyugdíjrendszer helyett, amelynek egyik fő kedvezményezettjei a tömegközlekedésben dolgozók. A CFDT reformszakszervezet viszont az egységes nyugdíjrendszer mellett foglal állást és a kormány szerdai bejelentésétől teszi függővé részvételt a további tiltakozó megmozdulásokban.  

MTI
Címkék:
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
  • Könnyfakasztó érveléssel rukkolt elő a főtanácsnok
    Az EU bizottsága még 2018-ban támadta meg az uniós bíróság előtt a külföldről támogatott civil szervezetek átláthatóságáról szóló magyar törvényt.
  • Tovább erősödhet a migrációs nyomás
    Az Európai Uniónak szembe kell néznie azzal, hogy úgy a Száhel-térség instabilitása, mint a líbiai konfliktus, könnyen a migrációs nyomás kiújulását és további erősödését okozhatják – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az EU-tagországok külügyminiszterei tanácskozásának szünetében.
  • Újabb ösztönző lépéseket tervez a kormányzat
    Varga Mihály szerint nincs ok arra, hogy az óvatos bizakodásból és a tervekből visszavegyen a kormányzat. A Magyar Hírlapnak adott interjújában a tárcavezető megerősítette, bár a tavalyi öt százalékhoz közeli bővülés után némi lassulásra számítanak, a négy százalék körüli GDP-növekedés reális 2020-ra.
MTI Hírfelhasználó