Washington titokban kiutasított két kínai diplomatát szeptemberben
2019. december 15. 21:45

Washington még szeptemberben titokban kiutasított két kínai diplomatát - írta vasárnap délután az internetes oldalán a The New York Times című amerikai napilap.

A lap névtelenséget kérő kormányzati tisztségviselőkre hivatkozó értesülései szerint a diplomaták Kína washingtoni nagykövetségének munkatársai voltak, és kiutasításukra azt követően került sor, hogy kocsijukkal behajtottak a virginiai Norfolk mellett lévő katonai támaszpontra. Az amerikai külügyminisztérium elhárította az értesülés kommentálását, a kínai külügyminisztérium és Kína washingtoni nagykövetsége pedig nem válaszolt a lap megkeresésére. A kiutasításról közvetlen információkkal rendelkező hat kormányzati tisztségviselő azonban részletekkel is szolgált.
   
A tisztségviselők elmondták, hogy amerikai álláspont szerint a kínai diplomatáknak legalább az egyike hírszerzőként dolgozott, diplomáciai fedésben. Gépkocsijuk - amelyben mindkettejük felesége is ott ült - a támaszpont biztonsági szolgálatának feltartóztatási kísérleteire sem reagált, behajtott a támaszpontra, s csak akkor állt meg, amikor egy tűzoltóautó eléjük állva megakadályozta elmenekülésüket. A kínaiak azzal magyarázkodtak, hogy nem pontosan értették az angol nyelvű utasításokat és eltévedtek.
   
Az eset még szeptemberben történt, és sem Washington, sem Peking nem hozta nyilvánosságra. A The New York Times elemzése szerint az epizód felerősítette a Trump-kormányzat aggodalmait Kína szélesedő hírszerzéséről az Egyesült Államokban. A lap idézte - szintén névtelenül - az amerikai hírszerzés munkatársait, akik szerint Kína hírszerzése minden más országénál nagyobb fenyegetést jelent az Egyesült Államokra.
   
A The New York Times emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt hónapokban diplomáciai útlevéllel rendelkező kínai tisztségviselők a korábbiaknál merészebben jelentek meg előre be nem jelentett látogatásra amerikai kutatóintézetekben vagy kormányzati hivatalokban. A két kínai diplomata kiutasítása több mint 30 év óta az első az Egyesült Államokban. Utoljára 1987-ben utasították ki a washingtoni kínai nagykövetség két munkatársát az Egyesült Államokból.
   
A szeptemberi incidens után, október 16-án az amerikai külügyminisztérium az Egyesült Államokba dolgozó valamennyi kínai diplomatára vonatkozó szigorító rendelkezést jelentett be. A rendelkezés értelmében a kínai diplomatáknak előzetesen jelezniük kell a tárcánál, ha amerikai helyi vagy kormányzati tisztségviselőknél, kutatóintézetekben vagy oktatási intézményekbe terveznek látogatást. Az amerikai külügyminisztérium akkor azzal indokolta a döntését, hogy az válaszként született Peking egy esztendővel korábbi rendelkezésére, amelynek értelmében az amerikai diplomatáknak utazási engedélyt kell kérniük, ha az állomáshelyükön kívüli városokba vagy településekre, illetve bizonyos intézményekbe szeretnének ellátogatni. Októberben a washingtoni kínai nagykövetség a bécsi egyezmény megsértéseként értékelte az amerikai lépést.
 

MTI
Címkék:
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Tisztifőorvos: Nagyon szeretnénk elkerülni a szigorításokat
    A koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében bevezetett szabályok azért szükségesek, hogy ne kelljen további korlátozásokat bevezetni - mondta szombaton a közmédiának az országos tisztifőorvos, aki az operatív törzs ülése után arra is felhívta a figyelmet, hogy a közösségi terjedés jellemzi a járványt.
  • Ismét a miénk a magyarság egységének tudata és öröme
    A politikai akaratnak, az emberek és közösségeik tetteinek együttesen köszönhető, hogy "ismét a miénk a magyarság egységének tudata és öröme" - mondta a pénzügyminiszter szombaton Esztergomban, ahol Szent István-díjjal tüntették ki Méry Gábor felvidéki könyvkiadót.
  • A Nyugat hűlt helyét találtuk
    Ez nem a megbékélés korszaka, vállalni kell a világnézetek harcát, különben feledésbe merülünk.
MTI Hírfelhasználó