Montenegró katonákat küld a határra
2019. december 21. 14:32

Katonákat küld Montenegró a Szerbiával, a Koszovóval, valamint az Albániával közös határára, hogy megállítsa az egyre növekvő migrációs nyomást – jelentette a podgoricai sajtó pénteken.

A hivatalos adatok szerint idén legalább nyolcezer migráns haladt át a kis, Adria-parti országon a Közel-Keletről és Afrikából az Európai Unió országaiba tartva, ez kétszerese az egy évvel korábbi adatoknak.

Az illegális bevándorlás megfékezése érdekében a jövő héttől a montenegrói katonaság is segíti a határőrség és a rendőrség munkáját – jelentette be a védelmi és biztonsági tanács pénteken.

A migránsválság 2015-ben tetőzött, amikor a becslések szerint több mint egymillió illegális bevándorló haladt át a nyugat-balkáni útvonalon. Ezt az útvonalat 2016 márciusában lezárták, a migránsok azonban továbbra is érkeznek a térségbe. Montenegrót mindeddig nem sújtotta komolyan a válság, az illegális bevándorlók inkább Szerbián keresztül igyekeztek eljutni a gazdag nyugat-európai országokba, tavaly óta azonban Görögországon és Albánián át Montenegróba is egyre több migráns lép be.

A montenegrói rendőrség adatai szerint idén öt embercsempész bandát számoltak fel, és 51 feltételezett embercsempészt fogtak el.

hirado.hu - MTI
Címkék:
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
  • Varga Judit: Eljött a keresztény-konzervatív zöld politika ideje
    Eljött a keresztény-konzervatív zöldpolitika ideje, Európának olyan klímapolitikát kell folytatnia, amely nem a legszegényebb országokra terheli a klímasemleges gazdasági átállás költségeit – szögezi le Varga Judit igazságügy-miniszter a Politico című, európai ügyekkel foglalkozó hírportálon hétfőn megjelent véleménycikkében.
  • Mit üzent Győr az ellenzéknek?
    Véget ért az ellenzéki oldalon az a hurráoptimizmus, ami a tavalyi októberi önkormányzati választás után alakult ki, a győri eredmény bizonyítja, hogy a kormánypártok támogatottsága továbbra is stabil, míg az ellenzék nem szerzett új szavazókat - minderről politológusok beszéltek az Origónak a vasárnapi jelentős Fidesz-győzelmet hozó győri voksolást követően. Dézsi Csaba András nemcsak megőrizte a korábbi Fidesz-KDNP-tábort, hanem jelentősen bővítette is.
  • Csaknem 2800 koronavírus-fertőzött - karantén Bécsben és Zürichben is
    Egyre hevesebben terjed a koronavírus. A kórokozó már több mint egytucatnyi országban 2794 embert fertőződött meg. Kínában már 80 halálos áldozata van. Továbbra sincs magyar érintettje a koronavírusnak, mint azt az InfoRádióban Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára elmondta.
MTI Hírfelhasználó