Tematikus programsorozat indul Szent István 2025 címmel
2020. január 14. 16:08

Ötéves tematikus programsorozat indul Szent István 2025 címmel az államalapító magyar király életművének megismertetésére - közölte Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke kedden Szegeden.

Képtalálat a következőre: „"szent istván-szobor"”

A kezdeményezésről rendezett sajtótájékoztatón az elnök úgy fogalmazott, a történelmi múlt tisztelete, a hazaszeretet rendkívül fontos a magyarság jövője szempontjából.
   
A tematikus programok érintik majd a király állam- és egyházszervező tevékenységét, a szent korona jelentőségét, Szent István nemzetiségekhez fűződő viszonyát és külpolitikáját is - mondta Lomnici Zoltán.
   
Az elnök hangsúlyozta, a kapcsolatok javítását szolgálhatja a környező országokkal, hogy a szlovákok és a horvátok is szent királyukként tisztelik Szent Istvánt. Rámutatott, az államalapító Magyarország fő védőszentje, egyedüliként a keleti és a nyugati kereszténység egyaránt szentként tiszteli.
   
Vízkelety Mariann, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) elnöke kifejtette, a programsorozat célja, Szent István teljes szellemi örökségének újra felfedezése.
   
Szent István birodalma keresztény értékközösség, egyfajta stratégiai, szervezeti válasz volt kora kihívásaira. Ma ilyen válasz lehet a visegrádi négyek együttműködése - mondta.
   
Évente 10-15 programot, kiállításokat, kulturális rendezvényeket, tudományos konferenciákat rendeznek a Szent István 2025 kezdeményezés keretében. Diósgyőrön, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a király államszervező munkájáról rendeznek tudományos tanácskozást. Szegeden, a Dómban szent misét tartanak, a király egyházszervező tevékenységét pedig konferencián mutatják be - közölte az elnök.
   
Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök szerint fontos, hogy az ország, a nemzet, a társadalom minden tagja komoly identitással rendelkezzen, ehhez szükség van a közös múlt, a gyökerek, a értékrend ismeretére. Hozzátette: ha nincs identitástudat, nem tudunk reményteli jövőt építeni.
   
Ahogy más egyházmegyéket, a Szeged-Csanádi Egyházmegyét is Szent István alapította. Az egyházmegye idén alapításának 990. évfordulóját ünnepli, ezért elkezdik a tízéves felkészülés 2030-as millenniumára - tudatta a püspök.
 

MTI
Címkék:
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
MTI Hírfelhasználó