Eltávolították posztjáról a Grammy-akadémia elnökét tíz nappal a díjátadó előtt
2020. január 17. 11:48

Tíz nappal a Grammy-díjátadó gála előtt eltávolították posztjáról Deborah Dugant, az amerikai lemezakadémia első női elnökét, aki alig öt hónapja vette át a pozíciót elődjétől.

Képtalálat a következőre: „Deborah Dugan”

Deborah Dugan - hollywoodreporter.com

Az akadémia közleménye szerint Dugant kényszerszabadságra küldték, miután felmerült a gyanú, hogy nem megfelelően végezte vezetői feladatait.
   
Dugan Neil Portnow korábbi elnököt követte a poszton, aki 2018-ban nagy vitát váltott ki azzal a megjegyzésével, hogy a női előadóknak többet kellene tenniük, ha azt akarják, hogy díjazzák őket a Grammyn.
   
Dugan a The Recording Academy első női elnöke lett, és egy interjúban "a bolygó legjobb állásának" nevezte a munkáját.
   
A lemezakadémia közleményében úgy fogalmazott: "figyelembe véve a lemezakadémia kuratóriumának aggályait, köztük a lemezakadémia egyik vezető tagjával kapcsolatban felmerült állítólagos kötelességmulasztás vádját, az igazgatóság adminisztratív szabadságra küldte a lemezakadémia elnökét és vezérigazgatóját, Deborah Dugant, s ez az intézkedés azonnal hatályba lép".
   
A testület két független szakértőt is felkért, hogy vizsgálatot folytassanak a felmerült gyanúval kapcsolatban.
   
A vizsgálat lezárásáig Harvey Mason Jr. helyettesíti Dugant.

Képtalálat a következőre: „Harvey Mason Jr.”

Harven Mason Jr. - grammy.com    

Mason csütörtökön e-mailben biztosította a lemezakadémia tagjait arról, hogy a "Grammy-díjátadó és az azzal kapcsolatos események a korábbi terveknek megfelelően zajlanak majd".
 
A 61 éves Dugan korábban ügyvéd volt, és Bono jótékonysági szervezetét, a Redet is vezette. A Variety magazin szerint a lemezakadémián komoly ellenállásba ütközött reformelképzeléseivel. A lap egy meg nem nevezett forrása szerint eltávolítása "puccs" volt.
   
A 62. Grammy-díjátadó gálát január 26-án rendezik meg a Los Angeles-i Staples Centerben. A ceremónia házigazdája Alicia Keys lesz. A műsorban szerepel majd Billie Eilish, Camila Cabello, Bonnie Raitt, a Jonas Brothers, Demi Lovato és Rosalía is.
 

MTI
Címkék:
  • Fel kell venni a harcot a gravitáció ellen!
    A normalitás elleni háború légnyomást okozott magas poszton is.
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
MTI Hírfelhasználó