A válaszadók kétharmada nem fizetne a gyöngyöspatai romáknak
2020. január 19. 11:57

Villámfelmérést készített a Századvég a gyöngyöspatai romáknak megítélt 100 millió forintos sérelmi díjjal kapcsolatban. A kutatóintézet arra volt kíváncsi, hogy mennyien gondolják úgy, hogy a Gyurcsány-kormány alatt elindított szegregált oktatás miatt milliók illetnék meg az érintetteket. A válaszadók kétharmada nem fizetne a gyöngyöspatai romáknak. Ezen az állásponton van egyébként az önkormányzat és a kormány is. Orbán Viktor pénteken egyértelművé tette, hogy pénz helyett például képzéseket-oktatást kaphatnak az érintettek. Sajtóhírek szerint egy szombati ülésen úgy döntöttek az érintett családok, hogy a pénzt akarják – közölte az M1 Híradója.

A Hír TV stábja beszélt több romával is, akik egy tavalyi bírósági ítélet értelmében jogosultak a kártérítésre.

Az egyik roma fiatalnak másfél millió forint jár, a többi között azért, mert a helyi általános iskolában külön, romáknak létrehozott osztályban tanították. Az egyik családnál, két gyerek is kap pénzt, összesen 4 millió hatszázezer forintot.

A fizetési határidő pénteken járt le, azonban sem a gyöngyöspatai önkormányzat, sem a tankerület nem tudta kifizetni a roma családoknak megítélt mintegy 100 millió forintos kártérítés rá eső részét, mert nincs ennyi pénzük.

A városvezetés most arra vár, hogy a Kúria eldöntse: elfogadják-e azt a felülvizsgálati kérelmet, amely lehetőséget adna arra, hogy a korábban szegregáltan oktatott roma tanulókat oktatás formájában kárpótolják.

A legfrissebb sajtóhírek szerint az érintettek nem fogadják el a kormány ajánlatát.

A családokat képviselő Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány szombatra hívta össze a gyöngyöspatai roma családokat, hogy tájékoztassák őket az új lehetőségről. Az egyeztetés végén többségük úgy döntött: oktatási lehetőségek helyett pénzt szeretnének kapni.

Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádióban arról beszélt: a gyerekek és a társadalom érdekét is az szolgálná ha pénz helyett a kimaradt oktatási lehetőséget pótolnák, és tanfolyamok formájában kárpótolnák az arra jogosultakat.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a kormány javaslata jó és igazságos, amit a Soros György által támogatott alapítványoknak is el kellene fogadnia.

„Arra kérjük a Soros szervezeteket, akik első helyen felelősek azért, hogy ez a helyzet előállt, hogy ha valóban fontos nekik a roma gyermekek ügye, akkor tegyék félre a politikát, a pénzügyi céljaikat és ne akadályozzák ennek a javaslatnak a megvalósítását és elfogadását. A helyi roma családoknak pedig azt javasoljuk, hogy fogadják el a kormány javaslatát, és válasszák a pénz helyett az oktatást”, fogalmazott Hollik István.

Közben a Századvég friss felmérése szerint a megkérdezettek több mint kétharmada igazságtalannak és eltúlzottnak véli a gyöngyöspatai roma családok kártérítésének mértékét, és mindössze a 20 százalékuk helyezkedett eltérő álláspontra.

Pénteken telefonos szavazást indított a Hír TV a gyöngyöspatai roma gyermekek iskolai szegregációjának ügyében. A csatorna arra kíváncsi, hogy a szavazók kivel értenek egyet: Orbán Viktorral, aki igazságtalannak tartja, hogy munka nélkül fizessenek ki milliókat, vagy a Soros György által támogatott szervezetekkel, amelyek szerint százmilliós összeget kell kifizetni a gyöngyöspatai romáknak szegregáció miatt.

A szavazás szombat esti állása szerint 95 százalék gondolja úgy, hogy Orbán Viktornak van igaza – közölte az M1 Híradója.

hirado.hu - M1 Híradó
Címkék:
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
MTI Hírfelhasználó