Elismerésben részesült a komáromi Concordia Vegyeskar
2020. január 27. 22:34

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA)KÓTA-díjban részesítette a Concordia Vegyeskart a zenekultúra területén végzett kimagasló munkásságának elismeréséért január 26-án Budapesten. Az elismeréseket a magyar kultúra napjához kapcsolódva, immár 17. alkalommal ítélték oda az amatőr kórus- és népzenei életben kiemelkedő művészeti és közösségi munkát végző személyiségeknek, együtteseknek, összesen 11 kategóriában.

A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében a Concordia Vegyeskar hatfős komáromi küldöttsége, Stubendek István alapító karnaggyal együtt, vette át az elismerést kórus kategóriában, egyedüli határon túli díjazottként.

Stubendek István portálunknak elmondta, a KÓTA-díj elnyerésével negyvenéves munkájukat ismerték el.

„A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA a legnagyobb múltra visszatekintő, a területet átfogó és reprezentáló szakmai egyesület. Nagyon nagy elismerés számunkra e szervezet által létrehozott díj elnyerése” – fogalmazott.

A kulturális és művelődési feladatokat ellátó szövetség országos hatáskörű szakmai minősítéseket kiadó szervezet, mely a kultúráért felelős minisztérium szakmai tanácsadó szervezete is egyben – tudtuk meg.



Stubendek István Kép: Szalai Erika/Felvidék.ma

„A díj az elismerés mellett egyben ösztönzést is ad arra, hogy érdemes tovább dolgozni” – húzta alá az 1980-ban alapított Concordia Vegyeskar karnagya. Stubendek István a kerek évforduló kapcsán elmondta, ebben az évben május 16-án ünnepi koncerttel emlékeznek meg a negyvenéves jubileumról, melyen a Concordia mellett fellépnek további, észak-és dél-komáromi kórusok az Egressy Béni Művelődési Központban.

A Concordia Vegyeskar jelenleg 35 fővel működik. Stubendek István megjegyezte: a mai társadalmi viszonyok között sajnálatos módon nem a közösségteremtés a legfőbb cél, hanem az énközpontúság megélése. „Ez az Isten nélküli világ következménye. Az ember önmagát képzeli Istennek, itt kezdődnek a hibák. Nem tudunk egymásért élni” – mutatott rá.

A Concordia Vegyes Kar - Kép: Szalai Erika/Felvidék.ma

Mint mondta, a közösség mindig a másik emberről szól. A vegyeskar üzenetét már a nevében is hordozza, hiszen a latin „concordia” szó egyetértést jelent.

„Számunkra fontos az együtt gondolkodás, az összhang. Mindenki kedvtelésből, a közösségért énekel és szereti egymást. Ez a legfontosabb, és azt hiszem, szülőföldünkön, a Felvidéken most még fontosabb. Mi máshogy érezzük ennek a felelősségét, mint ahogy másként érezzük, ha énekeljük a Himnuszt, vagy a Szózatot, mint akik Budapesten éneklik”– jegyezte meg.

Kérdésünkre elmondta, az elmúlt évtizedekben több mint kétszáz tag cserélődött a vegyes karban. Az utánpótlásról szólva úgy fogalmazott, leginkább az a jellemző, hogy a már meglévő tagok a gyermekeiknek adják át a stafétát. „Így volt ez alapító tagunkkal, egyben első elnökünkkel, Bajnok Istvánnal is. Én ebben látom a rációt, ha egy családban így öröklődne ez a folyamat”– magyarázta.

De természetesen várják az énekelni szerető embereket, akik szívesen lennének egy jó csapat tagjai. „Próbáink a zeneiskola Nyár utcai épületében heti egy alkalommal, hétfőnként vannak, bár fellépések előtt többször is próbálunk“ – árulta el Stubendek István, hozzátéve, hogy február 15-én az Egressy Béni Művelődési Központ nyílt napot tart, amelyen az érdeklődő közönség szintén betekintést nyerhet a Concordia munkájába is.

A vegyeskar férfi hangjai - Kép: Szalai Erika/Felvidék.ma

A Concordia alapításának negyvenedik évfordulója alkalmából évkönyv is készül – tudtuk meg, melybe rengeteg anyag, sok élmény, szép történet, külföldi fellépések kerülnek. Jelenleg a szlovákiai magyar felnőtt kórusok seregszemléjére, a galántai Kodály Zoltán Napokra készülnek, amely háromévente kerül megrendezésre a Mátyusföld központjában.

felvidek.ma
Címkék:
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
  • A kormány a börtönviszonyok miatti kifizetések leállítását kezdeményezi
    A kormány haladéktalanul kezdeményezi a börtönviszonyok miatt az elítéltek javára megítélt kártalanítások kifizetésének leállítását – jelentette be az igazságügyi miniszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
  • Nyugaton másképp látják a kommunizmust, mint mi
    – Ahhoz, hogy megértsük, miért értenek mást bizonyos jelenkori politikai fogalmak alatt Nyugat- és Közép-Európában, meg kell ismernünk egymás történelmét – állítja ifj. Bertényi Iván, a bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgatóhelyettese, a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója.
  • Újabb autópálya éri el az országhatárt
    Hamarosan kiválasztják a kivitelezőt az M6-os autópálya hiány­zó, mintegy húsz kilométeres szakaszára, amelynek révén nem csak újabb határátkelőt ér el a hazai gyorsforgalmi hálózat, de közvetlen kapcsolatot kap a villányi borvidék.
MTI Hírfelhasználó