Délvidék: Adományok érkeztek a Zentai Közkórház gyermekosztályára
2020. január 28. 11:29

Az adai Duga Civil Szervezet jóvoltából bútorokat kapott ajándékba a zentai kórház. Az adományokat Vesna Civrić, a szervezet elnöke adta át.

Az Vesna Civrić, az adai Duga Civil Szervezet elnöke január 27-én adta át a zentai kórháznak szánt adományokat. A 13 kiságy, a 9 éjjeli szekrény és 5 kisszék a kórház gyermekosztályára került.

A Duga Civil Szervezet elnöke az átadó alkalmával kifejtette, hogy a szervezet valójában egy közvetítő csoport, mivel a fő támogató a Csilla von Boeselager nevét viselő alapítvány Németországból, és Elisabeth Fessl de Alemany vajdasági származású, nyugdíjas orvos szervezi, koordinálja az ajándékok összegyűjtését, valamint elszállítását.

Elsősorban egészségügyi intézményeket támogatnak, berendezéseket, orvosi eszközöket juttatnak a kórházaknak. Az önkéntes munkában, az adományozás megszervezésében részvevő csapat átlag életkora 82 év, ők csomagolják, pakolják a szükséges eszközöket. Az ajándékok célba juttatásában nagyon nagy segítségükre van Nikola Lukač, az észak-bánáti körzet vezetője is, aki a vámon való ügyintézést vállalta magára.

Vesna Civrić elmondta, hogy ennek a támogatásnak nincs pénzbeli értéke, humánus értéke van, hiszen nagyon sokat segít a gyerekosztályon, a gyerekosztály dolgozóinak, a gyermekosztály fejlődésén, hogy a gyerekek kényelmesen aludjanak, jobb helyen legyenek, és ennek az értékét nem lehet pénzben kifejezni. A kiságyakat, matracokat vidám mintázatú ágyneműkkel is kiegészítik.

Dr. Csáki Beáta a Zentai Közkórház igazgatója kifejtette, hogy régebben is kaptak már hasonló nagy értékű ajándékokat, az intézmény és a civil szervezet már régóta együttműködik. Az évek során elektromos ágyakat kaptak, amelyeket a nőgyógyászati osztályra helyeztek el, valamint a sebészeti osztályra is kerültek az előző adományokból. Elsősorban matracokkal, ágyneművel, székekkel, gépekkel látták el a zentai kórházat. A gyermekosztályon évente átlagosan 150-200 kis beteget kezelnek. Az új ágyak nem csak esztétikailag javítják az osztályt, de szükség esetén nagyobb számú pácienst is tudnak fogadni.

Az országban működő egészségügyi intézmények felújítási munkálatai már folyamatban vannak, így rövidesen a zentai kórházra is vár egy teljes körű felújítás - tájékoztatott az eseményen az önkormányzat illetékese. Lőrinc Csongor, egészségügyi ügyekkel megbízott tanácstag az elmondottakhoz hozzátette, a Zentai Kórház felújítása is lassan már elkezdődik. A munkálatok teljes körű megújulást jelentenek majd. Ennek ellenére mindenféle munkánkat elősegítő, humanitárius akció nagyon jól jön az egészségügy számára.

Rúzsa Mária 

vajma.info
Címkék:
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
  • A kormány a börtönviszonyok miatti kifizetések leállítását kezdeményezi
    A kormány haladéktalanul kezdeményezi a börtönviszonyok miatt az elítéltek javára megítélt kártalanítások kifizetésének leállítását – jelentette be az igazságügyi miniszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
  • Nyugaton másképp látják a kommunizmust, mint mi
    – Ahhoz, hogy megértsük, miért értenek mást bizonyos jelenkori politikai fogalmak alatt Nyugat- és Közép-Európában, meg kell ismernünk egymás történelmét – állítja ifj. Bertényi Iván, a bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgatóhelyettese, a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója.
  • Újabb autópálya éri el az országhatárt
    Hamarosan kiválasztják a kivitelezőt az M6-os autópálya hiány­zó, mintegy húsz kilométeres szakaszára, amelynek révén nem csak újabb határátkelőt ér el a hazai gyorsforgalmi hálózat, de közvetlen kapcsolatot kap a villányi borvidék.
MTI Hírfelhasználó