Lemond posztjáról a szabadkőműves tag horvát legfőbb ügyész
2020. február 19. 22:57

Benyújtotta lemondását Drazen Jelenic horvát legfőbb ügyész szerdán, néhány órával azután, hogy Drazen Bosnjakovic igazságügyi miniszter távozásra szólította őt fel, arra hivatkozva, hogy Jelenic a szabadkőműves társaság tagja.

Elfogadhatatlan, hogy a legfőbb ügyész tagja legyen egy ilyen civil szervezetnek, még akkor is, ha a törvények engedélyezték annak bejegyzését – mondta a miniszter, hozzátéve: a társaság működését máig számos titok övezi, akárcsak tagjainak kilétét, ezért kockázatot jelent a legfőbb ügyész tevékenységére nézve. Amennyiben Jelenic nem mond le, a kormány felmenti tisztségéből – jelezte a tárcavezető, majd aláhúzta: a kabinet nem tudott arról, hogy a 2018-ban megválasztott Jelenic tagja a szabadkőműves társaságnak.

Jelenic közleményt adott ki, amelyben azt írta: tiszta lelkiismerettel távozik az ügyészség éléről.

Szavai szerint az első naptól kezdve büszkeséggel, elhivatottsággal, szakszerűen és tisztességgel végezte munkáját, megőrizve az ügyészség függetlenségét. Úgy vélte: tagsága a szabadkőműves egyesületben semmilyen formában nem befolyásolta őt kötelessége elvégzésében. Hozzátette: a vele kapcsolatos híresztelések ugyanakkor lehetetlenné teszik, hogy továbbra is ellássa a feladatát.

A legfőbb ügyész körüli összeférhetetlenségi botrány azután robbant ki, hogy a Nacional című horvát hetilap kedden megszellőztette: Nikica Gabric horvát orvos – aki annak a zágrábi szabadkőműves páholynak a vezetője, amelynek Drazen Jelenic is tagja – megpróbált nyomást gyakorolni a legfőbb ügyészre, hogy akadályozza meg a lap legújabb számának megjelenését.

A Hina horvát hírügynökség előzményeket is feltáró tudósítása szerint a zágrábi rendőrség a múlt pénteken bűncselekmény gyanújával letartóztatta egy másik hetilap, a 7Dnevno főszerkesztőjét, annak helyettesét és igazgatóját. A vád szerint a gyanúsítottak annak fejében, hogy ne jelenjenek meg cikkek a 7Dnevnóban Nikica Gabric szabadkőműves tagságáról, azt kérték az orvostól – aki egy magánklinikát működtet Zágrábban -, hogy az üresen maradó oldalakon hirdetést adjon fel, amiért 200 ezer kunát (9 millió forintot) követeltek. Gabric ezt elutasította – a cikksorozat így megjelent -, a zsarolási szándékot pedig Gabric jelentette az ügyészségnek.

Legújabb számában a Nacional ezzel az üggyel foglalkozott, megjegyezve, hogy az egyik letartóztatott újságíró is szabadkőműves. A lap azt állította: az ügyészség, amelynek vezetője szintén szabadkőműves, azt sugallta a rendőrségnek, hogy lépjenek fel enyhébben a vádlottakkal szemben, ezért azok most szabadlábon védekezhetnek.

A legfőbb ügyész elismerte, hogy a zsarolási ügyet vizsgáló ügyészen keresztül a zágrábi orvos valóban azt kérte tőle, akadályozza meg a Nacional megjelenését, ő azonban ezt nem tette meg.

„Meg kellett őriznem az eljárás jogszerűségét, és megegyeztem az ügyésszel, hogy nem teszünk lépéseket a magazin megjelenésének megakadályozására” – mondta Jelenic, aki egyben azt is beismerte, hogy valóban tagja a szabadkőműves társaságnak, ahová két hónappal azt megelőzően lépett be, hogy 2018-ban megválasztották legfőbb ügyésznek.

Kiemelte: az újságírók letartóztatásáról kizárólag a rendőrség döntött, az ügyészség nem befolyásolhatta, és nem is befolyásolta az ügyet.

MTI
Címkék:
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • Gulyás: 663 milliárd forint kerül a járványügyi alapba
    A kormány magán kezdte a koronavírus-járvány miatt szükséges takarékosságot, így elvon és átcsoportosít a tárcáktól összesen 1345 milliárd forintot, ami a gazdaság védelmére és újraindítására létrehozott alapban áll rendelkezésre. A járvány elleni védekezési alapba 663 milliárd forintot biztosítanak, abba be kell fizetni az idei párttámogatások 50 százalékát, a multinacionális láncokat terhelő kereskedelmi adót, a pénzügyi szektor hozzájárulását és a gépjárműadó önkormányzatoknak járó részét - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az online kormányinfón.
  • A rendeleti kormányzásról és a lelki patikáról
    Bebizonyosodott, hogy bajban nemzetállami alapon van működőképes megoldás.
  • Magyarországon megfelelő időben, megfelelő intézkedések történtek a járvány elleni védekezésben
    Egy hónapja regisztrálták az első megbetegedéseket Magyarországon, é megfelelő időben, megfelelő intézkedések történtek a koronavírus-járvány elleni védekezésben - emelte ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília felhívta a figyelmet arra, hogy a jó idő ellenére is tartsák be az emberek a korlátozó intézkedéseket.
MTI Hírfelhasználó