Megötszöröződtek a gyilkosságok a brazil rendőrsztrájk alatt
2020. február 22. 12:43

Megötszöröződött két nap alatt a gyilkosságok száma az északkelet-brazíliai Ceara államban, ahol a katonai rendőrség fizetésemelést követelve sztrájkba lépett – jelentette helyi idő szerint pénteken a Brasil hivatalos hírügynökség.

Az 51 emberölést szerdától péntek reggelig követték el, ez a szám a Cearában az év eleje óta elkövetett átlagoson napi hat emberölés ötszöröse – közölte a hírügynökség az állam biztonsági szerveire hivatkozva. Jair Bolsonaro elnök pénteken katonákat és nemzeti gárdistákat küldött a cearai biztonság erősítésére.

A rendőrök a héten döntöttek a sztrájkról, miután a béremelésről tartott tárgyalások nem jártak eredménnyel. Helyi sajtóértesülések szerint a katonai rendőrség tíz zászlóalját vették ostrom alá fegyveres és maszkot viselő rendőrök, rendőrségi autókat loptak el és intézményeket is megrongáltak.

Több mint 300 katonai rendőr ellen indult eljárás útzárak emelésében, illetve rongálásokban való részvétel gyanújával. A 8,8 millió lakosú Cerea államot egy éve több mint 200 támadás bénította meg, akkor bűnözői csoportok tiltakoztak az állami börtönök fogva tartási körülményeinek súlyosbodása miatt.

hirado.hu - MTI
Címkék:
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
MTI Hírfelhasználó