A Fidesz és a KDNP frakciója 134 módosító indítványt nyújt be Miskolcon
2020. február 24. 16:29

Ambiciózus Miskolcnak ambiciózus költségvetés kell; a 2020-as tervezet, amelyet a város közgyűlése február 27-én tárgyal, nem az, éppen ezért a Fidesz és a KDNP frakciója 134 módosító indítványt nyújt be – mondta a közgyűlésben ellenzékben lévő két párt frakcióvezetője hétfőn sajtótájékoztatón, a borsodi megyeszékhelyen.

Alakszai Zoltán (Fidesz) és Molnár Péter (KDNP) egyaránt szomorú, beruházások, fejlesztések nélküli előterjesztésnek nevezte a költségvetési tervezetet. Ez a költségvetés visszafordítja Miskolcot arról a fejlődő, gyarapodó pályáról, amelyen 2010-ben elindult – tették hozzá. Mint mondták, beruházások, fejlesztések nélkül egy város elveszíti versenyképességét, visszakerül a sereghajtók közé, oda, ahová 2010 előtt a szocialisták irányításával kényszerült. Közölték: nem vesznek részt számháborúban, nem hagyják, hogy „hazug, megalapozatlan és pártpolitikai érdekeket kiszolgáló vádaskodások kereszttüzében elvesszen a lényeg, Miskolc és a miskolciak érdeke”.

A két frakció vezetője hétfőn 134 módosító indítványt nyújtott be a költségvetési tervezethez. Elmondásuk szerint ez rekordszámú indítvány, a rendszerváltás óta sem Miskolcon, sem más városban nem készült ennyi módosító javaslat önkormányzati költségvetéshez. A módosító indítványok 1412 millió forint értékben számos olyan fejlesztést, kisebb és nagyobb beruházást tartalmaznak, amelyek lehetővé tennék, hogy Miskolc „ne visszaforduljon, hanem a fejlődés útján maradjon”. Ez a tétel a kiadási főösszeg mintegy 3,53 százaléka, ami ugyanakkor nem terheli meg a költségvetést, mert átrendezésről van szó – jegyezte meg Alakszai Zoltán és Molnár Péter, hozzátéve: kishitű, beruházások nélküli költségvetés helyett Miskolcnak ambiciózus költségvetésre van szüksége, mert a város ambiciózus.

Éppen ezért arra kérik Veres Pál (Függetlenek SZIVE-MSZP-Momentum-Párbeszéd-Jobbik-LMP-DK-Mindenki Magyarországa-Velünk a Város) polgármestert, hogy győzze meg az őt támogató közgyűlési többséget, támogassa javaslataikat, hogy valóban virágozhasson Nagy-Miskolc, mert ennek egyelőre nyomát sem látják – közölték.

MTI
Címkék:
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • Gulyás: 663 milliárd forint kerül a járványügyi alapba
    A kormány magán kezdte a koronavírus-járvány miatt szükséges takarékosságot, így elvon és átcsoportosít a tárcáktól összesen 1345 milliárd forintot, ami a gazdaság védelmére és újraindítására létrehozott alapban áll rendelkezésre. A járvány elleni védekezési alapba 663 milliárd forintot biztosítanak, abba be kell fizetni az idei párttámogatások 50 százalékát, a multinacionális láncokat terhelő kereskedelmi adót, a pénzügyi szektor hozzájárulását és a gépjárműadó önkormányzatoknak járó részét - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az online kormányinfón.
  • A rendeleti kormányzásról és a lelki patikáról
    Bebizonyosodott, hogy bajban nemzetállami alapon van működőképes megoldás.
  • Magyarországon megfelelő időben, megfelelő intézkedések történtek a járvány elleni védekezésben
    Egy hónapja regisztrálták az első megbetegedéseket Magyarországon, é megfelelő időben, megfelelő intézkedések történtek a koronavírus-járvány elleni védekezésben - emelte ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília felhívta a figyelmet arra, hogy a jó idő ellenére is tartsák be az emberek a korlátozó intézkedéseket.
MTI Hírfelhasználó