Több mint egymillióan látták a Louvre Leonardo kiállítását
2020. február 25. 16:54

Több mint egymillió látogatója volt a Louvre hétfőn zárult Leonardo da Vinci kiállításának.

Kép: au.news.yahoo.com

A párizsi múzeum tájékoztatása szerint a 2019. október 24-én nyílt tárlatot 1 071 840-en tekintették meg, ami abszolút rekordot jelent a Louvre történetében. Az eddigi leglátogatottabb tárlat 2018-ban az Eugene Delacroix életműkiállítás volt, amely 540 ezer érdeklődött vonzott.

"Csodálatos, hogy ötszáz évvel a halála után az olasz reneszánsz művész továbbra is ennyire lenyűgözi a nagyközönséget" - írta közleményében Jean-Luc Martinez, a Louvre igazgatója. "Két dologra is büszke lehetek: a legtöbb Leonardo-műalkotást sikerült bemutatnunk, és egy ilyen nagyszámú és sokszínű közönséget fogadtunk" - tette hozzá.

A nagyszabású tárlaton - amelyet tíz évig tartó előkészítés előzött meg -, 162 festményt, rajzot, kéziratot, szobrot és egyéb műtárgyat állított ki a Louvre. A mester mintegy húsz festményéből 11 volt látható a kiállításon, és mindegyiket kiemelte a köré elhelyezett többi alkotás, amelyek rá is világítottak a nagy művek keletkezésének történetére. A kiállítás egyik különlegessége volt, ahogy infravörös reflektorok segítségével bemutatta a festmények alkotásának különböző szakaszait. Leonardo ugyanis egy-egy témáján 15 évig is dolgozott és aztán befejezetlenül hagyta őket.

A Louvre statisztikája szerint a tárlatot naponta átlagosan 9783-an tekintették meg.

Ez a rendkívüli szám egy négy hónapig tartó időszakos tárlat esetében a múzeum szerint annak köszönhető, hogy 46 napon a késő esti órákig nyitva tartott a kiállítás, ami 175 ezer plusz látogatót eredményezett, az utolsó három nap pedig éjjel-nappal lehetett látogatni, amire még soha nem volt példa a Louvre történetében.    

MTI
Címkék:
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • Sorosék gyengítik a forintot
    A járvány okozta pénzpiaci bizonytalanságot kihasználva Soros Györgyék kíméletlen támadásokat intéznek a forint ellen. A spekulánstól eddig sem voltak idegenek a hasonló lépések, éppen ezért számos ország haragját kivívta. A Magyar Nemzet a következő napokban bemutatja a milliárdos legismertebb ügyleteit. Sorozatunkat az angol font elleni támadásával kezdjük.
  • Szélsőségek fogságában
    A középmértéknek a védelme vált elsődlegessé, amelyet a balliberális gondolkodás nem tűr meg.
  • Operatív törzs: egyre többen szegik meg a kijárási korlátozást
    Egyre többen szegik meg kijárási korlátozással kapcsolatos intézkedéseket, és egyre több a büntetőeljárás is - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szerdai online sajtótájékoztatón.
MTI Hírfelhasználó