Felvidék: Trükkös nagyudvarnoki csalót fogott a rendőrség
2020. március 10. 10:11

A dunaszerdahelyi rendőrség egy nagyudvarnoki csalót csípett nyakon, aki ezer eurót csalt ki vásárúti áldozatától.

A rendőrség által közölt fényképen sok minden nem látszik, de azért várják a lakosság segítségét - ma7.sk 

A 43 éves férfi, miután megtudta, hogy egy vásárúti asszony fia börtönbüntetését tölti Ausztriában, felkereste az áldozatot, hogy segítséget ajánljon neki. Közölte vele, hogy kétezer euró ellenében, latba vetve kapcsolatait, "befolyásos emberek" segítségével ki tudja hozni a fiút a börtönből. Az asszony némi vita után végül belement, ezer euró készpénzt adott át a férfinak, de ragaszkodott hozzá, hogy az ügyletet írásba is foglalják.

A kreatív, de nem túl éles eszű csaló alá is írta a dokumentumot!

Miután a férfi eltűnt a pénzzel, az asszony tudomására jutott, kivel is volt dolga. Azonnal a rendőrséghez fordult, akik rövid időn belül el is kapták az elkövetőt, aki nem volt ismeretlen a hatóságok előtt. Korábban tizenegy (!!!) esetben ítélték el jogerősen. Visszaesőként háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti.

A rendőrség információi szerint a képen szereplő férfinek több áldozata is lehet. Ha bárkinek érdemi információi vannak az esettel kapcsolatban, kérik, hogy értesítsék a hatóságokat a szokásos csatornákon keresztül.

ma7.sk
Címkék:
  • Szlávik: Nyárra talán elérhető lesz a nyájimmunitás
    Ha a védőoltásokat sikerül megfelelő ütemben beadni, és az emberek minél nagyobb számban kérik is azt, akkor talán nyárra elérhető a tömeges immunitás - erről a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője beszélt a közmédiának szombaton.
  • Alakul a Facebook-diktatúra
    Mintegy 90 százalékkal csökkent a magyar kormány, a tagjai és intézményeinek közösségi oldalain az elérés és az interakciók száma, a Facebook erről sem előzetes értesítést, sem utólagos magyarázatot nem adott.
  • Reneszánsz barátság
    Olyan világot kell visszahozni, mely méltó Európa múltjához, őseink áldozatvállalásához.
MTI Hírfelhasználó