Ők természetesen ellenzik a határzárat és a karantént
2020. március 19. 12:41

Válsághelyzet idején jóérzésű ember számára meglepő követeléscsomaggal állt elő szerdán az Amnesty International, Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatának egyik fontos szövetségese és támogatottja. „A kormányok koronavírusra adott válaszai és emberi jogi kötelezettségeik” című „előzetes állásfoglalásként” aposztrofált dokumentumukban sorra vették azokat „az emberi jogi aggályokat, amelyekre a járványügyi intézkedések, például a karantén, az utazási korlátozások vagy tilalmak a legnagyobb hatással vannak”.

A sorosista jogvédők szerint „az emberi jogokat nem szabad luxusként felfogni a járvány miatt, amelyet majd akkor vehetünk ismét elő, ha a járványveszély érdemben csökkent”. Úgy vélik tehát, hogy az emberi életek megóvása fontos, de nem fontosabb például a mozgás vagy a szólás szabadságánál.

Ebből következően erős fenntartásaik vannak a karanténnal szemben, mivel a vesztegzár alá helyezettek között „voltak olyanok, akik nem tudták alapvető emberi jogaikat gyakorolni (…), mint például (…) nem tudnak eljutni a munkahelyükre.” Mert nyilván fontosabb az, hogy mit akar egy potenciálisan halálos és durván ragályos kórral megfertőzött munkaalkoholista, mint öt-tíz, esetleg ötven kollégájának megóvása.

Ugyanebben az állásfoglalásban a karanténra kényszerpihenőként hivatkoznak, majd közlik, hogy ő szerintük „minden korlátozás esetén a bírói kontrollt és a felülvizsgálat lehetőségét biztosítani kell”. Hátha az akadékoskodó beteg végigfertőzi a fél bíróságot.

A teljes cikket IDE KATTINTVA olvashatják.

tuzfalcsoport.hu
Címkék:
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
MTI Hírfelhasználó