Így reagáltak Európa országai a koronavírusra
2020. március 25. 23:09

A koronavírus-járvány idején éles viták zajlanak arról, vajon időben meghozták-e az európai országok a szükséges intézkedéseket a járvány megfékezésére.

A V4NA utánajárt annak, hogy az egyes európai országokban az első fertőzött megjelenéséhez képest mikor hozták meg a legjellemzőbb óvintézkedéseket.

A veszélyhelyzetet Magyarországon az első regisztrált eset utáni 7. napon, Lengyelországban a 9. napon, Csehországban a 13. napon hozták meg. Ugyanezt az intézkedést Belgiumban a 37. napon, Spanyolországban a 45. napon jelentették be, ekkor egyébként kijárási tilalmat is rendeltek el.

Az új koronavírus-járvány miatt elnéptelenedett Halászbástya a budai Várban 2020. március 16-án. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Fontos eleme a vírus elleni védekezésnek az iskolák, egyetemek bezárása is. Olaszországban a diákok a vírusválság 34. napján álltak át a digitális tanításra. Ugyanezt az intézkedést Csehországban a 10. napon, Lengyelországban és Magyarországon a 12. napon, Ausztriában a 21. napon, Németországban és Svédországban pedig (az egyetemek tekintetében) a 45. napon tették meg.

Európa-szerte az éttermeket, bárokat és szórakozóhelyeket is be kellett zárni a járvány terjedésének megakadályozása érdekében. Ez Magyarországon a 13. napon, Lengyelországban és Ausztriában a 14. napon, Olaszországban a 37. napon, Spanyolországban a 44. napon, Franciaországban az 54. napon történt meg az első regisztrált koronavírusos esethez képest.

Hasonlóan lényeges aspektusa a védekezésnek a határok lezárása is, amely ugyanakkor az unió egyik alapelvét, a nyitott határok elvét veszélyezteti. Ausztria az Olaszországgal közös határszakaszát 18 nappal az első fertőzött megjelenése utáni zárta le, de a többi határát csak egy héttel később. Lengyelország az első fertőzéstől számított 10. napon, Magyarország a 13. napon. Olaszországban, a koronavírus által leginkább sújtott uniós tagállamban január 31-én regisztrálták az első két koronavírus-pozitív beteget. Az olasz kormány 38 nappal ezután hirdette ki a teljes országra a karantént.

További részletek a V4NA oldalán olvsahatsz a vírus elleni védekezésről!

ridikul.hu
Címkék:
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • Sorosék gyengítik a forintot
    A járvány okozta pénzpiaci bizonytalanságot kihasználva Soros Györgyék kíméletlen támadásokat intéznek a forint ellen. A spekulánstól eddig sem voltak idegenek a hasonló lépések, éppen ezért számos ország haragját kivívta. A Magyar Nemzet a következő napokban bemutatja a milliárdos legismertebb ügyleteit. Sorozatunkat az angol font elleni támadásával kezdjük.
  • Szélsőségek fogságában
    A középmértéknek a védelme vált elsődlegessé, amelyet a balliberális gondolkodás nem tűr meg.
  • Operatív törzs: egyre többen szegik meg a kijárási korlátozást
    Egyre többen szegik meg kijárási korlátozással kapcsolatos intézkedéseket, és egyre több a büntetőeljárás is - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szerdai online sajtótájékoztatón.
MTI Hírfelhasználó