Ujhelyi ma is hatalmasat hazudott
2020. március 28. 00:38

Fidesz: az EU nem adott forrást a járvány elleni védekezésre

Az unió nem adott forrást a világjárvány elleni védekezésre - reagált a Fidesz Ujhelyi István szocialista EP-képviselő pénteki online sajtótájékoztatójára.

Az EU semmilyen forrást nem bocsátott Magyarország rendelkezésére a koronavírus elleni védekezéshez, miközben a magyar kormány már 245 milliárd forintot fordított a központi költségvetésből a járvánnyal kapcsolatos intézkedésekre, ebből 157 milliárd forintot eszközbeszerzésekre - közölte a Fidesz.

"Felszólítjuk a szocialistákat, hogy ne keltsenek hangulatot!" - áll a kormánypárt közleményében.

Ujhelyi István korábban azt közölte: 520 milliárd forintnyi uniós forrás áll már most a magyar kormány rendelkezésére a koronavírus-járvány elleni védekezéshez.

MSZP: 520 milliárd forint uniós forrás áll a kormány rendelkezésre

Ötszázhúszmilliárd forint uniós forrás áll már most a magyar kormány rendelkezésére a koronavírus-járvány elleni védekezésre - közölte az MSZP európai parlamenti képviselője pénteken online sajtótájékoztatóján.

Ujhelyi István a Facebook-oldalán látható videóban elmondta, a portugál Elisa Ferreira, a kohézióért és reformokért felelős uniós biztos arról tájékoztatta, hogy a magyar költségvetésben két olyan tétel, egy 861 millió eurós, valamint egy 607 millió eurós összeg, azaz összesen 520 milliárd forint szerepel, amellyel a kormány már most számolhat a járvány elleni védekezésben.

Hozzátette: ha az unió nem intézkedett volna csütörtökön, akkor ezt az 520 milliárd forintos összeget Magyarországnak vissza kellett volna fizetnie, de most már sajátjaként kezelheti.

Az ellenzéki politikus hazugságnak tartja azt a kormányzati állítást, hogy Magyarország már nem tudja felhasználni ezeket a pénzeket, mert már lekötötte a 2020-ig tartó hétéves költségvetés forrásait.

Ujhelyi István elmondta, az EU döntött a koronavírus-reagálási befektetési kezdeményezésről is, amellyel 37 milliárd eurót biztosítanak a járvány elleni védekezésre.

Hozzátette: a 37 milliárd euróból Magyarország 5,6 milliárd eurót, vagyis 2000 milliárd forintot használhat fel, ebbe már beleszámít az 520 milliárd forintos összeg.

Közölte azt is, az EU lazított a kiadásokra vonatkozó szabályokon, illetve kiterjesztette a Szolidaritási Alapot a közegészségügyi vészhelyzet kezelésére. Utóbbi lépéssel 800 millió euró válik elérhetővé - jegyezte meg.

Elmondta azt is, hogy az egészségügy ugyan tagállami hatáskör, az EU közös közbeszerzést indított el a védőfelszerelések beszerzésére.

Úgy értékelt, az EU - történetének legnehezebb helyzetében - cselekszik, a tagállamok bezárkóznak, de az uniós intézmények, amit lehet megtesznek annak érdekében, hogy forrásokat biztosítsanak a tagállami védekezéshez, majd az újjáépítéshez.

Felszólítom Orbán Viktort és a magyar kormányt, ne hazudtolja meg az európai szolidaritást, segítse a közös munkát - hangoztatta.

MTI
Címkék:
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
MTI Hírfelhasználó