Sajtóértesülések szerint pont egy évet csúszik az olimpia
2020. március 29. 11:56

A New York Times és az NHK japán állami műsorszolgáltató egyaránt úgy értesült, hogy 2021. július 23-án veszi kezdetét a tokiói olimpia, és augusztus 8-án ér véget.

Az ötkarikás játékokat a koronavírus-járvány miatt kedden halasztotta el a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amely pénteken azt közölte a nemzetközi sportági szövetségek és a nemzeti olimpiai bizottságok vezetőivel, hogy a széleskörű egyeztetéseket követően három héten belül jelenti be az új időpontot.

Az amerikai napilap szerint sokkal valószínűbb, hogy korábban, akár már napokon belül megtörténik az új dátum hivatalos bejelentése, erről árulkodik az is, hogy vasárnap rendkívüli ülést tart a NOB végrehajtó bizottsága.

A cikk szerint nem véletlen, hogy szinte napra pontosan ugyanakkor rendezhetik az olimpiát jövőre, amikor idén nyáron lett volna, hiszen ez a legjobb időszak az NBC Universal számára, amely több mint egymilliárd dollárt fizet a játékok egyesült államokbeli médiajogaiért.

Ez változatlanul azt jelenti, hogy a tokiói nyár legmelegebb periódusában zajlanak majd a versenyek, pedig néhány nemzetközi sportági szövetség az enyhébb időjárás miatt javasolta a tavaszi rendezést, ez azonban sértené a legjelentősebb európai labdarúgó-bajnokságok, valamint az észak-amerikai profiligák (NHL, NBA, MLB) érdekeit.

A NOB ezen kívül biztosan el akarja kerülni az ütközést a szintén jövő nyárra halasztott labdarúgó Európa bajnoksággal is.

Az Oregon állambeli Eugene-ben sorra kerülő atlétikai világbajnokság elvileg nem okoz fejfájást a NOB vezetőinek. Sebastian Coe, a nemzetközi szövetség elnöke ugyanis pénteken közölte, hogy azt szinte biztosan elhalasztják 2022-re.

Mark Adams, a NOB szóvivője szombaton csupán annyit reagált: az új időpont egyelőre csak spekuláció.

hirado.hu - MTI
Címkék:
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Ha lejönnek a havasokból
    Bizalmi kérdés, szavahihetőnek tartjuk-e a történészt, amikor azt állítja: igyekszik sokoldalúan bemutatni a különféle élethelyzeteket. Ablonczy Balázst különösen foglalkoztatja, mi mindent fed el Trianon. Traumákról, tévhitekről, illúziókról is olvashatunk a napokban megjelent Ismeretlen Trianon című könyvében.
  • A Magyarország elleni propagandaháború újabb fejezete
    A nyugati média szemében egyfajta kulturális eretnekségnek minősül, hogy a magyar kormány nem hajlandó alávetni magát az Európai Uniót vezető személyiségek tekintélyének, sem a hollywoodi ultraprogresszív konszenzusnak.
  • Az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus történészi szemmel
    Mérföldkő - kiszabadították a katolikus világtalálkozó emlékezetét a tévhitek és a marxista történelemértelmezés fogságából.
MTI Hírfelhasználó