Koronavírus - Feloldják 21 település karanténját Észak-Morvaországban
2020. március 29. 20:21

Megszűnik hétfőtől az észak-morvaországi Olmützi régió 21 településére az új koronavírus-járvánnyal kapcsolatban március közepén elrendelt karantén - közölte vasárnap Lenka Pesáková, a régió tisztiorvosi szolgálatának vezetője.

A három kisvárost és 18 falut magában foglaló, mintegy 30 ezer lakosú térséget március 16-án azért zárták le a hatóságok, mert ott az átlagosnál nagyobb számú fertőzöttet diagnosztizáltak, akik ráadásul több száz személlyel voltak napi kapcsolatban, amit a szakemberek veszélyesnek minősítettek.

Csehországban ez volt az első eset, hogy egy nagyobb összefüggő térséget zártak le a hatóságok az új koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében. A lezárt térségben tilos volt a települések közötti kapcsolat is.

Ladislav Oklestek, az Olmützi régió elöljárója bejelentette, hogy a térségbe vezető utakat felügyelő mintegy 160 rendőr és katona éjfélkor hétfőre virradóra szabaddá teszi.

"Az intézkedés elérte célját, sikerült megakadályoznunk, hogy a fertőzés a lezárt területen kívülre terjedjen" - mondta Oklesták.

"Az összes fertőzött és azok, akik kapcsolatba kerültek velük, teszteknek vetették alá magukat. Akiknek pozitív eredményt hozott a teszt, vasárnapig 116 ember, továbbra is el lesznek szigetelve, míg a többiek számára hétfőtől szabad lesz a mozgás" - mondta Pesáková.

Az egész Olmützi régióban 242 személynél találtak fertőzésre utaló jeleket.

Csehországban vasárnap estig tizenhatan haltak meg az új koronavírus-járvány következtében, ami öttel több a reggeli adatnál - közölte az egészségügyi minisztérium honlapján.

A COVID-19 betegségből kigyógyultak száma változatlanul tizenegy maradt.

A koronavírussal fertőzött személyek száma a nap folyamán 2716-ra emelkedett, 53-mal több, mint reggel. A vasárnap elvégzett tesztek eredménye csak hétfő reggel lesz ismeretes. Vasárnap reggelig több mint 40 ezer személy vetette alá magát a laboratóriumi teszteknek.

MTI
Címkék:
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
MTI Hírfelhasználó