Koronavírus - New York államban egy nap alatt 9 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma
2020. április 1. 23:50

New York államban egy nap alatt csaknem kilencezerrel emelkedett a vírusfertőzéssel diagnosztizáltak száma - közölte Andrew Cuomo, az amerikai tagállam kormányzója szokásos napi sajtótájékoztatóján szerdán.

Kedden 75 ezer 795 regisztrált fertőzött volt, szerdán délig már 83 ezer 712 fertőzöttet tartottak számon. A halálos áldozatok száma is meredeken emelkedett: szerdán délig az államban több mint 1900 amerikai halt bele a vírus okozta betegségbe.

A kormányzó a sajtókonferencián külön szólt a fiatalokhoz is, felszólítva őket az elővigyázatosságra. "A fiataloknak meg kell érteniük ezt az üzenetet, mert még mindig túl sok fiatalt látok gyülekezni" - fogalmazott.

Cuomo további drasztikus lépéseket ígért, ezek között említette, hogy a városban lezárják az összes játszóteret. Hozzátette, hogy a parkokat nem fogják lezárni.

Kifejtette azt is, hogy a New York-i rendőrségnek szerinte sokkal agresszívabban kellene betartatnia a társadalmi távolságtartásra vonatkozó előírásokat.

A kormányzó panaszkodott az egészségügyi eszközök hiányára. Mint mondta: egyszerűen lehetetlen lélegeztetőgépeket beszerezni. "Államunk számára pillanatnyilag az egyetlen remény az, hogy a szövetségi kormánynak megvan a kapacitása a segítségre" - szögezte le.

"Hogy fog ez végződni? Az emberek választ szeretnének. Én is választ szeretnék, csakhogy jelenleg senki nem tud biztosat mondani" - fejtegette Cuomo, majd hozzátette, hogy véleménye szerint a járvány elmúlta után "új világ" következik, "új szabályokkal és normatívákkal".

Szerdán délután Ron DeSantis floridai kormányzó - napokig tartó vonakodás után - aláírta a kijárási korlátozásokat előíró rendeletet. Ez harminc napra szól, és a déli tagállam egész területére érvényes. Egy nappal korábban ugyanő még úgy nyilatkozott, hogy nem készül ilyen döntésre, mert "a Fehér Ház még nem szólt".

DeSantis viszont nem hozott döntést a floridai Fort Lauderdale közelében veszteglő két holland üdülőhajó ügyében. Az egyik hajón koronavírusos fertőzöttek és a vírus okozta Covid-19 betegségben elhunytak vannak, és a kormányzó nem engedélyezi a kikötést, illetve az utasok partra szállását.

Azzal érvel, hogy a floridai egészségügyi ellátórendszer amúgy is túlterhelt, és elsősorban a floridaiakról kell gondoskodni.

Keddi sajtóértekezletén Donald Trump amerikai elnök is felháborodását fejezte ki. "Emberek halnak meg azon a hajón" - fakadt ki Trump, és hangsúlyozta, hogy azt teszi majd, amit helyesnek lát, "nemcsak a mi számunkra, hanem az emberiségnek is". Az elnök akkor azt ígérte, hogy személyesen beszél a kormányzóval.

A floridai Miami kikötőjében, vagy a nyílt tengeren egy tucatnyi üdülőhajó várakozik, hogy kiköthessen. Az amerikai parti őrség március 29-én új rendelkezést adott ki, amelynek értelmében valamennyi hajónak, amelyen felütötte fejét a fertőzés, az amerikai parti vizeken kívül kell várakoznia, és onnan kell lebonyolítania a fertőzöttek és a betegek elszállítását a származási országaikba. A rendelkezés Floridára, Georgiára, Dél-Karolinára és Puerto Ricóra érvényes.

A Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint az Egyesült Államokban szerdán délután már több mint 206 ezer fertőzést diagnosztizáltak, és a halottak száma meghaladja a 4300 főt.

MTI
Címkék:
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Áder: A magyar nemzet nemcsak volt, de lesz is
    A magyar nemzet nemcsak volt, de lesz is - mondta Áder János államfő a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján, az Országgyűlés emlékülésén, csütörtökön.
  • Szerencsés Károly: A revízió a magyarság számára erkölcsi kötelesség
    Szerencsés Károly a történelemtudomány kandidátusa, habilitált egyetemi docens, az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola alapítója és tanára. Rendszeresen publikál jobboldali napi- és hetilapokban. A békediktátum századik évfordulója alkalmából kérdeztük a Monarchia hamis gyámságáról, a dualizmus bénító erejéről, a revízió és a „magyar igazság” kapcsolatáról, valamint a paradoxonról, a feloldhatatlannak tűnő ellentétről, ami Trianonban rejlik. Kérdéseinkre válaszolva elmondta, hogy a revízió valójában azért bukott el, mert a „győztesek” a nemzetiszocializmus és a fasizmus „szekeréhez kötötték”. Így került szembe a magyarok igazsága egy másik, sokkal dominánsabb igazsággal. Ezek után már nem volt kérdés, hogy melyik érvényesülhetett. A tanulság pedig az, hogy a magyarok számára „erkölcsi kötelesség” bejuttatni a saját igazságukat a regnáló, uralkodó igazság keretei közé. Ettől függ a múltunk és a jövőnk létjogosultsága is.
  • Trianon 100 - Gulyás: a magyar nemzet életben maradt
    A magyar nemzet az egyetlen, amely képes volt véghezvinni azt a csodát, hogy egy sikeres és befejezett gyilkossági kísérlet után és ellenére is életben maradt - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online kormányinfón, a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján.
MTI Hírfelhasználó