Erdély - A kórház ablakán szökött ki egy koronavírus-gyanús páciens
2020. április 2. 17:10

A kórház ablakán szökött ki és ismeretlen helyre távozott a kolozsvári Leon Daniello pulmonológiai klinika egyik, koronavírusra utaló tünetekkel beutalt betege.

A férfi ellen korábban már született büntetőjogi ítélet, aminek következtében nem volt joga Kolozsváron tartózkodni. Az ügyészség most betegségek leküzdésének meghiúsítása (Btk. 352. cikk) és a büntetőjogi szankciók végrehajtásának megtagadása (Btk. 288. cikk) miatt indított ellene in rem eljárást – írja az Agerpres.
 
Az ügyészség leszögezi, hogy a férfi, aki tünetei alapján nagy valószínűséggel SARS-CoV-2 vírussal (koronavírus) fertőzött, március 31-e este és április elseje délelőtt között az orvosi személyzet engedélye nélkül elhagyta a kórházat. A nyomozó hatóságok azt is hozzáteszik, hogy a férfi az ablakon keresztül szökött meg, és ismeretlen helyre távozott.
szekelyhon.ro
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • A kormány célja, hogy megszüntesse a börtönökben uralkodó túlzsúfoltságot
    A kormány célja, hogy szeptember 30-áig megszüntesse a börtönökben uralkodó túlzsúfoltságot, és csaknem háromezer új hely megteremtésével felszámolja a börtönbizniszt - fogalmazott az igazságügyi miniszter hétfőn Veszprémben, tíz büntetés-végrehajtási intézet új épületszárnyainak közös átadórendezvényén.
  • Szegénységi bizonyítvány a sorozatos baloldali vereség
    Az ellenzéki pártok egy évtizede tartó, permanens politikai sikertelensége egyfelől szétesett világképükre, választási és kormányzati stratégiájuk hiányára, másrészt arra vezethető vissza, hogy képtelenek válaszokat adni a nemzeti együttműködés rendszerére és egységes jövőképet kínálni a választóknak – olvasható a XXI. Század Intézet elemzésében.
  • Szobrok, rasszok, alkotmányok, átírt történelem
    Ne legyen kétségünk afelől, hogy a most elindult folyamatok a világháború után – a nyugati blokkban – felépített demokratikus társadalmi rend alapjait kezdhetik ki végleg.
MTI Hírfelhasználó