Koronavírus - A Floridánál veszteglő két holland üdülőhajó kiköthet
2020. április 2. 17:36

Die „Zaandam“ (l.) am Freitag vor der Bucht von Panama City

A Zaandam (b) Panama Citinél Foto: Arnulfo Franco / AP Photo / dpa

A koronavírus-világjárvány miatt Florida partjainál veszteglő két holland üdülőhajó kiköthet, de az utasok egy része nem szállhat partra - jelentette csütörtökön több amerikai televízió is, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

Csütörtök délután Dean Trantalis, Fort Lauderdale polgármestere bejelentette: a parti őrség és a megyei hatóságok megállapodtak, hogy a Zaandam és a Rotterdam nevű üdülőhajók kiköthetnek, az utasok leszállhatnak. A nagyon rossz egészségi állapotban lévőket a helyi kórházakba viszik, a vírusfertőzés enyhe tüneteit mutató utasoknak pedig a hajón kell maradniuk 14 napos karanténban. A többi utast magánbuszok és charterjáratok szállítják el, Trantalis szerint messze a város lakóitól.

Az utasok sorsáról korábban ellentmondásos információk jelentek meg. Az NBC televízió azt jelentette, hogy csak a Covid-19-ben szenvedő utasok nem szállhatnak partra, míg a Fox televízió úgy tudja, hogy egyelőre egyetlen utas sem szállhat partra.

A két üdülőhajó egyikén halottak és az új típusú koronavírussal fertőzött betegek vannak. Több mint 230 ember a koronavírus-fertőzés enyhébb jeleit mutatja, nyolc utason ki is mutatták a vírus okozta betegséget, és az elmúlt napokban négyen haltak meg.

Közben kiderült, hogy a fedélzeten a személyzeten kívül nem 1800, hanem 2400 utas tartózkodik.

Ron DeSantis floridai kormányzó korábban ellenezte, hogy a két hajó horgonyt vessen Fort Lauderdale kikötőjében. Arra hivatkozott, hogy a floridai egészségügyi rendszer a járvány miatt túlterhelt. Az amerikai parti őrség pedig március 29-én új rendelkezést adott ki, amelynek értelmében valamennyi hajónak, amelyen megjelent a vírus, az amerikai parti vizeken kívül kell várakoznia, és onnan kell lebonyolítania a fertőzöttek és a betegek elszállítását a származási országaikba.

Donald Trump amerikai elnök a szerdai sajtókonferenciáján bejelentette, hogy Kanada és az Egyesült Királyság hazaszállítja hajón rekedt állampolgárait. A többi utas sorsáról az amerikai elnök azt mondta: "segítenünk kell ezeknek az embereknek, nagy bajban vannak, és ilyenkor nem számít, hogy ki honnan jött". Szerda este elképzelhetőnek nevezte, hogy amerikai orvoscsoportot küldenek fel a hajókra.

Trump az elmúlt napokban többször is sürgette a hajók dokkolásának és az utasok partra szállásának engedélyezését. Szerda este úgy fogalmazott: "segítenünk kell ezeknek az embereknek, nagy bajban vannak, és ilyenkor nem számít, hogy ki honnan jött".

A hajó március elején indult útnak Argentínából, majd megkerülve a Horn-fokot, Chile felé hajózott. Panamaváros a hét végén csak némi habozás után adta meg az engedélyt, hogy átzsilipeljen a Panama-csatornán, de azzal a feltétellel, hogy sehol nem áll meg. A Zaandam hétfőn már a Karib-tengeren járt, és este ért Fort Lauderdale közelébe.

A múlt héten a hajótársaság mentőhajót küldött, és a Rotterdam nevű hajóra 400 utast menekítettek át. Az ott elvégzett vírustesztek mindenkinél negatív eredményt mutattak.

MTI
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • A kormány célja, hogy megszüntesse a börtönökben uralkodó túlzsúfoltságot
    A kormány célja, hogy szeptember 30-áig megszüntesse a börtönökben uralkodó túlzsúfoltságot, és csaknem háromezer új hely megteremtésével felszámolja a börtönbizniszt - fogalmazott az igazságügyi miniszter hétfőn Veszprémben, tíz büntetés-végrehajtási intézet új épületszárnyainak közös átadórendezvényén.
  • Szegénységi bizonyítvány a sorozatos baloldali vereség
    Az ellenzéki pártok egy évtizede tartó, permanens politikai sikertelensége egyfelől szétesett világképükre, választási és kormányzati stratégiájuk hiányára, másrészt arra vezethető vissza, hogy képtelenek válaszokat adni a nemzeti együttműködés rendszerére és egységes jövőképet kínálni a választóknak – olvasható a XXI. Század Intézet elemzésében.
  • Szobrok, rasszok, alkotmányok, átírt történelem
    Ne legyen kétségünk afelől, hogy a most elindult folyamatok a világháború után – a nyugati blokkban – felépített demokratikus társadalmi rend alapjait kezdhetik ki végleg.
MTI Hírfelhasználó