Továbbra is titkolózik a főváros a vírustesztekkel kapcsolatban
2020. április 4. 17:59

Miközben egy fővárosi hatáskörbe tartozó idősek otthonában már megjelent a vírus, a főváros további türelmet kér lapunktól. Egyelőre nem árulják el, melyik cég, mennyiért és mikortól teszteli a fővárosban az egészségügyi dolgozókat és az idősotthonok lakóit.

Ahogy arról már beszámoltunk, pénteken derült ki, hogy a Fővárosi Önkormányzathoz tartozó Pesti Úti Idősek Otthona öt lakója is koronavírusos lett, további tizenhárom ember mutatja a betegség tüneteit. Ezt maga a főpolgármester, Karácsony Gergely jelentette be közösségi oldalán. Mivel az idősotthonok lakói személyében különösen veszélyeztetett korosztályról van szó, ezért fontos lenne tudni, hogy időben kezdte-e a főváros a hatáskörébe tartozó otthonok lakóinak tesztelését, valamint az is, hogy egyáltalán melyik magáncéggel, milyen összegért végeztetik a vizsgálatot – írja a mandiner.hu.

A tisztánlátást viszont nehezíti, hogy a főváros – bár a tájékoztatásra ígéretet tettek nekünk hétfő reggel – múlt hét vasárnap óta, tehát hetedik napja nem válaszol érdemben a tesztelésekkel, illetve az azokat végző magánlaborral kapcsolatos kérdéseinkre.

Karácsony pénteki, idősek otthonával kapcsolatos bejelentését követően újabb kérdésekkel fordultunk a hivatalhoz. Ezeket az alábbiakban olvashatják: „Hogyan és pontosan mikor derült ki az öt fertőzés? Ha már csütörtökön tudtak ezekről, miért csak pénteken az esti órákhoz közeledve, fél hat után öt perccel tájékoztatták erről a nyilvánosságot? A Pesti úti idősotthon mikor és milyen módon tájékoztatta az állami szerveket, így az intézménnyel, illetve annak lakóival bármilyen módon kapcsolatba került kórházakat a fertőzésekről? Mióta tesztel a magánlabor? Egyáltalán melyik magánlaborról van szó, mikor, milyen eljárást követően és milyen feltételekkel szerződött vele a Főváros? Megérkezett-e már Soros György felajánlása, és ha igen, milyen költések történtek belőle eddig?”

A Fővárosi Önkormányzat azonban továbbra sem válaszol a kérdésekre, türelmet kér, és csupán az első megkeresésünktől számított nyolc nappal későbbre, jövő hét hétfőre ígér tájékoztatást.

mandiner.hu
Címkék:
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
MTI Hírfelhasználó