Cuomo: Kína ezer lélegeztetőgépet adományoz New York államnak
2020. április 4. 19:45

Kína ezer lélegeztetőgépet adományoz New York államnak, a szállítmány szombaton érkezik meg a Kennedy repülőtérre - jelentette be Andrew Cuomo, New York állam kormányzója.

A kormányzó szerint a kínai szállítmány jelentős változást hoz a betegek kezelésében. Mint hangsúlyozta: ezt a pekingi kormányzat tette lehetővé. Közölte azt is, hogy Kate Brown, Oregon kormányzója 140 lélegeztetőgépet küld majd New Yorkba.    
 
Szombati sajtótájékoztatóján Cuomo közölte: reggelig az általa irányított államban 113 704 fertőzöttet regisztráltak, a vírus okozta Covid-19 betegségbe pedig 3565 embert halt bele. De a járvány még mindig nem érte el a csúcspontját, ez várhatóan egy-két hét múlva következik be - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a New York városához tartozó Long Islanden úgy terjed a fertőzés, "mint a bozóttűz".    
 
New York államban jelenleg csaknem 16 ezer embert ápolnak kórházban, és 4100 beteg van intenzív osztályon.

Növekedett a koronavírussal diagnosztizáltak száma Pennsylvaniában és Louisianában is. Miami polgármestere, Francis Suarez - aki szintén megfertőződött a vírussal, de már gyógyulóban van - arra kérte a Covid-19-en átesett és meggyógyult betegeket, hogy adjanak vért. Egyes kórházakban ugyanis azzal kísérleteznek, hogy a betegséget átvészeltektől nyert vérplazmával kezeljék az új betegeket.

New York városa és a washingtoni Seattle mellett a louisianai New Orleans a járvány epicentruma. A nyilatkozó egészségügyi szakemberek, köztük Jerome Adams tisztifőorvos szerint New Orleansban jelenleg kétszer nagyobb ütemben terjed és szedi halálos áldozatait a vírus, mint New Yorkban. Az egészségügyi szakemberek úgy vélik, ennek oka lehet az elhízással összefüggő betegségek elterjedtsége a déli államban.

John Bel Edwards kormányzó nem adott ki rendeletet, de arra kérte a louisianaiakat, hogy maradjanak otthon, ezzel segíthetik a vírus terjedésének lassítását.

Az Egyesült Államokban csak 8 tagállamban nincs érvényben rendelet, amely tiltja a lakhelyelhagyást, illetve csakis nagyon indokolt esetben - nélkülözhetetlen munka, élelmiszer- és gyógyszervásárlás - engedélyezi a távozást otthonról. Több tagállamban büntetik a szabálysértőket. Szombat délutánra már mintegy 310 millió amerikai töltötte otthon a napjait.

MTI
Címkék:
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
MTI Hírfelhasználó