Közel évtizedes technikai ugrásra kényszerít minket a koronavírus
2020. április 16. 10:16

A vírusnak köszönhetően egy olyan világot kaphatunk, amit 5-8 év múlva értünk volna el, most viszont felgyorsult a folyamat. Váratlan kihívások előtt áll a Magyarországi Mesterséges Intelligencia Koalíció.

Úgy tartja a mondás, hogy minden rosszban van valami jó, még akkor is, ha ezt első pillantásra nehéz észrevenni. Így van ez a koronavírus-járvánnyal is, csak egyelőre még nem tartunk a hosszú távú hatások elemzésénél. Arról persze, már most is sokan beszélnek, hogy az előtte és az utána idő nem lesz ugyanolyan. Az életünk vitathatatlanul megváltozik.

Az emberi elme határtalan, az első sokk után inkább megoldandó problémákként azonosítja az útjába kerülő akadályokat, és máris azok leküzdésének lehetséges módjaira koncentrál.

A járvány egyik fájó velejárója a személyes kapcsolatok, a találkozások ellehetlenülése, ebből következik, hogy az interakciókhoz másféle platformokat kell találni.

Az okoseszközök használatát világszerte gyorsítja a járvány

India legjobb asztaliteniszezője robot trénerrel edz, a bevásárlóközpontokban egyre több a gépsegítő, az amerikai kórházakban robotnővérekkel próbálják enyhíteni az ápolóhiányt, és ezek a fejlesztések jó eséllyel a járvány megfékezése után is használhatók lesznek.

A korlátozások ellenére a Magyar Vizimentők mégiscsak meglocsolták szövetségük hölgytagjait, persze semmilyen szabályt nem sértettek meg. Egy olyan drónt használtak, amely a spriccelésen kívül locsolóverset is mondott, átvette a piros tojást, és hazavitte az irányítóknak. Ez a játékosan felhasznált technológia is megmutatja, hogy az okoseszközök használatát gyorsítja a pandémia.

„Ez az időszak hatalmas lehetőséget fog hozni a digitális átállásban. Hiszenfelnő egy olyan nemzedék, aki a hétköznapjaiban tanulta meg az iskolában, hogy hogyan tud online együttműködni egymással” – mondta  Szertics Gergely, a Mesterséges Intelligencia Koalíció szakmai vezetője a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában.

„Hatalmas lökést fog adni ez a rendszer, annak amiben most élünk, hiszen már ezen az íven voltunk eddig is. Ne csak a mesterséges intelligencia előtörésére gondoljunk, hanem azokra az alkalmazásokra is, amelyeket már napi szinten kezdtek el az emberek használni, vagy amit a technológiai óriások rendelkezésre bocsátottak ezen a téren” – fejtette ki Keleti Arthúr, az Informatikai Biztonság Napja elnevezésű rendezvény alapítója.

Egy olyan világot kaphatunk, amit 5-8 év múlva értünk volna el

A vírusnak köszönhetően egy olyan világot kaphatunk, amit 5-8 év múlva értünk volna el, most viszont felgyorsult a folyamat.

A digitalizációval együtt járó gyors technológiai fejlődés lehetővé teszi, hogy egy-egy jól megválasztott területen hazánk az élvonalba kerüljön. Az autonóm járművekkel, illetve az 5G mobiltechnológiával kapcsolatos fejlesztések mellett a Mesterséges Intelligencia (MI) is ilyen területet jelenthet Magyarország számára.

A Magyarországi Mesterséges Intelligencia Koalíció 2018. október 9-én alakult meg 78 nemzetközi és hazai cég, egyetemek, tudományos műhelyek, szakmai és közigazgatási szervezetek részvételével. A Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére létrejött MI Koalíció célja, hogy Magyarország a mesterséges intelligencia fejlesztések és alkalmazások terén az európai élvonalba kerüljön, és a nemzetközi MI közösség fontos tagjává váljon.

„Általában azzal definiáljuk a mesterséges inteligenciát, hogy pont olyan, mint mi. A valóságban, ahogy a tudományban és az informatikában használjuk, az csak egy nagyon szűk szeletét tudja reprodukálni az emberi gondolkodásnak, az emberi intelligenciának” – fejtette ki Szertics Gergely.

hirado.hu - Kossuth Rádió
  • Tovább sunnyog Brüsszel
    Az Európai Bizottság megállapodott Magyarországgal a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk utáni helyreállítás tervről szóló tárgyalások határidejének szeptember 30-ig tartó meghosszabbításáról - erősítette meg Veerle Nuyts, az Európai Bizottság illetékes szóvivője csütörtökön.
  • Lenullázza magát a Momentum, nincs kiszállás a Gyurcsány-koalícióból
    Csökkenő támogatottság, Cseh Katalin botránya, elbaltázott előválasztási alkudozások, lebőgött pártelnök és belső megosztottság – így jellemezhető jelenleg Fekete-Győrék pártja. A Momentum ellenzéki reménységből a Gyurcsány-koalíció tagja lett, elemzők szerint lejtőre, a megszűnés közelébe került.
  • Repülés határok között
    Jó fél évszázada ért véget a hazai menetrend szerinti belföldi légi járatok kora. Egykor gyorsan és megfizethető áron lehetett velük eljutni az ország egyik részéből a másikba.
MTI Hírfelhasználó