Elárasztották az emberek a Római-partot
2020. május 23. 17:59

Ez az első hétvége, amikor a budapesti vendéglátóhelyek teraszaikon fogadhatnak már vendégeket.

A koronavírus miatt hozott járványügyi intézkedések enyhítése hétfő óta érezhető Budapesten is, ennek részeként nemcsak az üzletek, hanem a vendéglátóhelyek teraszai, kerthelyiségei is megnyithattak. Természetesen élnek továbbra is a távolságtartási és higiéniai szabályok, de ahogy az MTI által készített Római-parti kombóképekből kiderül, a péntek délutáni vendégsereg kevéssé ügyelt ezekre a részletekre, inkább önfeledten örült annak, hogy ismét birtokba vehette kedvelt szórakozóhelyeit.

A képsor végén egy másik példa a világ másik feléről: a San Franciscó-i Dolores Parkban a biztonságos távolságtartást jelző köröket festettek fel, és a látogatók csak egy-egy körön belül pihenhetnek a gyepen.

A kombóképen a Nap bácsi bisztró a fővárosi Római-parton az újranyitás előtt, 2020. május 20-án (fent) és az újranyitás első napján, 2020. május 22-én. Fotó: MTI/Mónus Márton

A kombóképen a Nap bácsi bisztró a fővárosi Római-parton az újranyitás előtt, 2020. május 20-án (fent) és az újranyitás első napján, 2020. május 22-én. Fotó: MTI/Mónus Márton

A kombóképen a Római Fellini bisztró a fővárosi Római-parton az újranyitás előtt, 2020. május 20-án (fent) és az újranyitás első napján, 2020. május 22-én. Fotó: MTI/Mónus Márton

A Római Fellini bisztró a fővárosi Római-parton az újranyitás előtt, 2020. május 20-án (fent) és az újranyitás első napján, 2020. május 22-én. Fotó: MTI/Mónus Márton

A kombóképen a Római Fellini bisztró a fővárosi Római-parton az újranyitás előtt, 2020. május 20-án (fent) és az újranyitás első napján, 2020. május 22-én.Fotó: MTI/Mónus Márton

A Római Fellini bisztró a fővárosi Római-parton az újranyitás előtt, 2020. május 20-án (fent) és az újranyitás első napján, 2020. május 22-én. Fotó: MTI/Mónus Márton

És akkor az ellenpólus az Egyesült Államokból:

Látogatók a biztonságos távolságtartást jelző körökön belül a San Franciscó-i Dolores Parkban 2020. május 22-én, a koronavírus-járvány idején. Fotó: MTI/EPA/John G. Mabanglo

Látogatók a biztonságos távolságtartást jelző körökön belül a San Franciscó-i Dolores Parkban 2020. május 22-én, a koronavírus-járvány idején. Fotó: MTI/EPA/John G. Mabanglo

infostart.hu
Címkék:
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
MTI Hírfelhasználó