Elfogták a fegyveres rablót Szegeden
2020. május 23. 20:58

Az elkövetéstől számított egy órán belül elfogták a rendőrök azt az 51 éves szegedi férfit, aki egy virágboltot rabolt ki, és korábban egy postánál is próbálkozott a Tisza-parti városban - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton az MTI-t.

Várkonyi Gergely közölte, a férfi szombaton pár perccel 14 óra után fegyverrel ment be az egyik szegedi virágboltba. Pénzt követelt, és miután azt megkapta, elmenekült a helyszínről.

A rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül azonosították, majd a közelben elfogták az 51 éves helybeli férfit. Az adatgyűjtés során megállapították, hogy két nappal korábban a férfi próbálta meg kirabolni Szegeden, a Csongrádi sugárúton lévő postát is.

A rendőrök a gyanúsított lakásán tartott kutatás során lefoglalták az elkövetéskor használt lőfegyvert, valamint a ruházatot. A férfi ellen - őrizetbe vétele mellett - fegyveresen elkövetett rablás bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indítottak eljárást - tudatta a százados.

MTI
Címkék:
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
MTI Hírfelhasználó